A Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő kapta a Média Építészeti Díját
Budapest, 2018. november 9., péntek (MTI) - A Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőt és egy ökoturisztikai központot, valamint egy fahidat választott az elmúlt év magyar építészeti csúcsteljesítményeinek az újságírókból álló zsűri; a Média Építészeti Díját csütörtök este adták át a Müpában.
A felkért magyar sajtóorgánumok (Index, Forbes, 24.hu, HVG,
Magyar Hang, Mandiner, Magyar Konyha) újságíróiból álló médiazsűri a
díjat a megvalósult épületek közül a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú
Kikötőnek (építészek, alkotók: Hatvani Ádám, Korompay Attila, Dékány
Tibor) ítélte oda, a tervek közül a győztes az Öreg-tó malma
tájlabor és ökoturisztikai központ (építész, alkotó: Nagy Mercédesz
Erika) lett - közölték a szervezők péntek hajnalban az MTI-vel.
A közlemény kiemeli, hogy a zsűri a helyszínen egy jelképes
különdíjat is alapított, mert úgy érezték, hogy a Gyergyócsomafalván
fiatal építészek és helyi lakosok (Bíró Árpád, Kovács Károly Lehel,
Nagy Mercédesz Erika, Szilágyi Norbert, Szökő Kristóf István) által
kalákában épített hidat nem hagyhatják elismerés nélkül.
A rendezvényen a közönség is szavazhatott, a legtöbb voksot a
megvalósult épületek között a gyergyócsomafalvi fahíd kapta. A
tervek közül a közönség Krajnyák Nándor Bencét díjazta, aki
Rudabányára tervezett búvárbázist.
Az Index.hu különdíját Csupor Anna érdemelte ki lakható
konténerházával.
Nagy Bálint Ybl-díjas építész, a Fuga kreatív igazgatója vehette
át az idén először átadott a Perika-díjat, amely az Építészfórum
társalapítója és egy éve elhunyt főszerkesztője, Pásztor Erika
Katalina (művésznevén Perika) emlékét őrző szakmai elismerés. Ez a
díj olyan kiválóságok eredményeinek méltatására szolgál, akik az
építészet mellett több tudományos, művészeti ágban is kiemelkedő
értéket teremtettek. A díjról az Építészfórum által felkért szakmai
zsűri döntött.
A rendezvényen több különdíjat is átadtak, valamint köszöntötték
az Ybl- és Széchenyi-díjas építész-építészettörténészt, Vámossy
Ferencet.
A Média Építészeti Díjat a legrangosabb magyar online építészeti
napilap, a 2017-ben Pro Architectura-díjjal kitüntetett Építészfórum
azzal a céllal hozta létre, hogy az építészetet közelebb hozza és
érthetővé tegye a laikusok számára is. A gálaesten bemutatkozó
finalistákat nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri válogatta ki
145 jelentkező közül.
Az idén átadott 1,6 kilogrammos, nagyszilárdságú finombeton
díjakat Nagy-Mihály Márk tervezte és a VPI Beton gyártotta.