A Jobbik és az LMP ellenzi, hogy állami vezetők lehessenek sportszövetségek élén

    Budapest, 2016. december 12., hétfő (MTI) - A Jobbik és az LMP ellenzi azt a tervezett jogszabály-módosítást, amely lehetővé tenné, hogy a miniszterelnök, miniszterek vagy államtitkárok vezethessenek sportszövetségeket.
hirdetés
    Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján bírálta, hogy az állami szervek feladatellátására vonatkozó, kivételes eljárásban tárgyalt módosítással lehetővé válna ez a szerepvállalás. Értékelése szerint a Fidesz "rátelepedett" az úszószövetségben lévő szakmai vitára és személyre szabott jogalkotással "pártkatonát" kíván beültetni az elnöki tisztségre.

    Úgy értékelt: a kormány a sport teljes kisajátításán dolgozik, szinte az összes szakági szövetség és nagyobb egyesület élén a Fideszhez köthető emberek állnak. Jelezte: már 2012-ben olyan javaslatot nyújtottak be, amely megtiltotta volna a politikusoknak ezen pozíciókat, s ezt a véleményüket ma is fenntartják.

    Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője pedig azt közölte az MTI-vel, hogy elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány befolyásos politikusoknak készíti elő a terepet a sportszövetségek élén. "Eddig is hemzsegtek a különböző befolyásos politikusok a sportszövetségek élén, ezért eddig sem volt garancia rá, hogy szakmai érvek mentén, és ne politikai lobbi erő alapján történjenek döntések, a forrás-leosztások, és elszámoltatások" - írta az ellenzéki képviselő, aki a politikusok kivonulását sürgette a területről.

    Az LMP arra kéri a Fidesz képviselőit, hogy ne szavazzák meg kedden a törvénymódosító javaslatot.