A konduktív pedagógia 9. világkongresszusát tartják Budapesten

    Budapest, 2016. december 11., vasárnap (MTI) - Megkezdődött a konduktív pedagógia szakembereinek, szakmai szervezeteinek, valamint a rokon szakmákban dolgozó specialisták világtalálkozója Budapesten. A nemzetközi rendezvénynek már másodszor ad otthont a magyar főváros a Pető András Főiskola, a Nemzetközi Pető Társaság és a Pető András Alapítvány szervezésében.
hirdetés
    A tudományág 9. világkongresszusának vasárnapi megnyitóján Schaffhauser Franz, a rendezvény elnöke, a Pető András Főiskola korábbi rektora arról beszélt, hogy a résztvevőknek közösen meg kell alkotniuk a konduktív pedagógia továbbhaladásának főbb irányait, stratégiai céljait, prioritásait. Reményének adott hangot, a "várható nagyszerű megoldásokat elősegítő viták és megállapodások nyomán elindulunk együtt a konduktív pedagógia fejlődésének új útjain".

    A konduktív nevelési rendszert Pető András orvos-pedagógus fejlesztette ki. A speciálisan integrált nevelési rendszer lényege a tanuláson alapuló sokoldalú személyiségfejlesztés, ez a módszer új utat nyitott a központi idegrendszeri mozgássérültek rehabilitációjában.

    Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a megnyitón felidézte: Pető András visszafordíthatatlannak hitt rendellenességgel küzdő gyermekekkel kezdett foglalkozni, az idegrendszer károsodása ellenére új idegkapcsolatok létrehozásával próbálkozva. A világ húsz másik országában alkalmazott pedagógia alapja, hogy a mozgás javítása nem elkülönülő feladat, hanem a személyiségfejlesztés integráns része - hangsúlyozta.         Az államtitkár kifejtette: az egyfajta holisztikus megközelítést alkalmazó konduktív pedagógia alapvető célja, hogy a fogyatékossággal küzdő gyerekek felnőve normál hétköznapi körülmények között élhessenek, függetlenül, integrálódva a társadalomba. Meg kell őriznünk Pető András örökségét - jelentette ki.

    Elmondása szerint ő maga is az integrált oktatásban hisz, mert az pozitív mintákat hordoz: hosszú távon segít megszüntetni az előítéleteket, növeli a sajátos nevelési igényű gyerekek elfogadottságát, a többi gyermeknek pedig abban segít, hogy reális önképe legyen.

    Az oktatási kormányzat nevében Palkovics László azt ígérte, a jövőben még több figyelmet fordítanak arra, hogy minden gyermek megkapja azt a szükséges fejlesztést, amelynek segítségével teljes életet tud élni.         Zsebe Andrea, a Pető András Főiskola rektora elmondta, hogy a keddig tartró kongresszusra 18 országból csaknem 490-en regisztráltak. Rámutatott: ez azt jelzi, hogy egyszerre lehetséges a múlt megbecsülése és a jövő tervezése a konduktív pedagógia számára.        Rost Andrea operaénekes, a Pető Intézet jószolgálati nagykövete azt hangsúlyozta: az intézet értéket nyújt a társadalomnak, a családoknak, az anyáknak, a világnak, és ezzel Magyarország is értéket ad a világnak. Szólt arról, hogy a fogyatékossággal élők életében hatalmas szerepe van mind a művészeti nevelésnek, mind a sportnak. Azért olyan fontos a paralimpia is, mert egyedülálló módon lehetőséget ad a fogyatékossággal élőknek arra, hogy valamiben ők legyenek a legjobbak a világon - fűzte hozzá.

    (FOTÓ)