A kormány ellen tüntettek Salgótarjánban
Salgótarján, 2019. január 19., szombat (MTI) - A városon végigvonuló autós felvonulást, majd a Fő téren tüntetést tartottak Salgótarjánban szombaton délelőtt a munka törvénykönyvének módosítása ellen, rugalmasabb nyugdíjbavonulási rendszert és a sztrájktörvény megváltoztatását követelve. A rendezvényen szakszervezeti vezetők és hét párt képviselői szólaltak fel.
A demonstráción Rabi Ferenc, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók
Szakszervezete (BDSZ) elnöke hangsúlyozta, a hatalom át akarja
alakítani a munka világát, és nem akarja figyelembe venni a
szakszervezeti, munkás, munkavállalói követeléseket.
Kitért rá, hogy a megváltozott adószabály miatt a minimálbér nem
kétszeresére, hanem 65 százalékkal emelkedett, és Szlovákiában 44
ezer forinttal magasabb a minimálbér, mint Magyarországon.
A követelések között sorolta a tisztességes megélhetést
biztosító béreket, a béren kívüli juttatás visszaállítását, a
közszféra béreinek rendezését. Kitért rá, úgy alakították át a
nyugdíjrendszert, hogy elvették a bányászok, kohászok, a radioaktív
sugárzásnak kitett munkahelyeken dolgozók korkedvezményét, és
kérdés, hogy 65 évesen fel tud majd-e mászni három emelet magasra
dolgozni a szénkőfejtésen.
Demeter László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ)
Nógrád megyei titkára azt fogalmazta meg, "követeléseink vannak,
mert elegünk van". Bírálta a "rabszolgatörvényt" megszavazó nógrádi
képviselőket, és az egyszámjegyű minimálbér, bérminimum
megállapodást aláíró szakszervezeti vezetőket is.
A DK, az Európai Baloldal-Munkáspárt 2006, a Jobbik, az LMP, az
MSZP, a Momentum és a Párbeszéd képviselői a tüntetésen
emlékeztettek, hogy Salgótarján önkormányzati cégeinél közgyűlési
döntés alapján nem engedik meg a túlóratörvény alkalmazását,
valamint bírálták a kormány.
A mintegy kétszáz résztvevő "elég volt", "igazságot", "nem
hagyjuk" skandálásokkal kísérte a szónokok szavait.
A felszólalások után a tüntetők sípolva, zászlókkal, "Túlórázni
jöttem" feliratú táblákkal indultak el Becsó Zsolt (Fidesz-KDNP)
országgyűlési képviselő irodájához. Demeter László a postaládába
tette a követeléseket, és mint mondta, elmennek majd a képviselő
fogadónapjaira.
(FOTÓ)