A ksiebbik osztrák kormánypárt a szabadságpárttól történő elhatárolódásra törekszik

    Bécs, 2016. december 11., vasárnap (MTI) - Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a legnagyobb vetélytársa az osztrák Néppártnak (ÖVP), és a következő választáson mindent meg kell tenni azért, hogy ne az FPÖ elnöke legyen a kancellár - mondta Reinhold Mitterlehner alkancellár, az ÖVP elnöke egy vasárnapi lapinterjúban. Jelenleg az FPÖ a legnépszerűbb párt a felmérések szerint.
hirdetés
    Mitterlehner a Kronen Zeitungban megjelent interjúban úgy vélte, hogy az ÖVP-nek meg kell mutatnia, hogy jobb elképzelései vannak, és az FPÖ-vel ellentétben a jogállamiság talaján akar mozogni". Indoklása szerint az ÖVP szavazói nem a nagyobbik kormánykoalíciós párthoz, az Osztrák Szociáldemokrata Párthoz (SPÖ) vándorolnak majd át, hanem az FPÖ-höz.

    A néppártot igencsak megosztotta az államfőválasztáson induló jelöltek személye. A párt formális választási ajánlást nem adott, azonban Mitterlehner a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen mellett állt ki. Ugyanígy tett Sophie Karmasin néppárti családügyi miniszter is. Reinhold Lopatka, a párt frakcióvezetője azonban úgy nyilatkozott, hogy számára Norbert Hofer, a szabadságpárt által indított jelölt "a jobb" választás. Ezt követően Mitterlehner figyelmeztette a frakcióvezetőt, hogy nem lojális a párthoz.

    Mitterlehner a vasárnapi interjúban arról beszélt, hogy a Van der Bellen melletti kiállása személyes meggyőződése, ugyanis Ausztriának a "világra nyitott és nemzetközileg elfogadott államfőre van szüksége".

    Az FPÖ később az államfőválasztás elvesztését Mitterlehner kijelentésére vezette vissza.

    Az ÖVP elnöke az interjúban úgy vélte, hogy a kormány folytatja a közösen kialakított, az uniós előírásoknak megfelelő menekültpolitikáját, vagyis a balkáni útvonal lezárása, az uniós külső határok védelmének megerősítése és a visszatoloncolások végrehajtása mellett áll ki. Meglátása szerint az ország lakossága a menekültek integrációja mellett és az ellenőrizetlen bevándorlás ellen foglal állást.

    Egy vasárnap bemutatott felmérés szerint továbbra is az FPÖ a legnépszerűbb párt Ausztriában. A Gallup intézet kutatása szerint az FPÖ 34 százalékos támogatottsággal bír, míg a kormánykoalíció nagyobbik pártja, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) 27 százalékon áll. Az ÖVP 19 százalékos támogatottságot tudhat magáénak. A legnépszerűbb pártvezető Christian Kern, az SPÖ elnöke, a válaszadók 46 százaléka szavazna rá, amennyiben közvetlenül választhatnák a kancellárt. Az FPÖ elnökére, Heinz-Christian Strachéra 28 százalék, míg Mitterlehnerre a válaszadók 18 százalék voksolna.

    A két hagyományos nagypárt - az SPÖ és az ÖVP - gyengülését az is jelzi, hogy az ausztriai államfőválasztáson egyikük jelöltje sem jutott be a választás második fordulójába.

    Christian Kern szociáldemokrata kancellár és az FPÖ elnöke, Heinz-Christian Strache az elnökválasztási kampány alatt, november végén az Ö1 osztrák közszolgálati rádióban vitatkoztak egymással. A szakértők szerint a vita barátságos hangneme azt mutatja, hogy a szociáldemokraták így jelzik az FPÖ szavazóbázisának, hogy megértik az aggodalmaikat és nyitottak feléjük is.