A Mi Hazánk számára fontos a környezetvédelem

    Budapest, 2019. március 19., kedd (MTI) - A Mi Hazánk Mozgalom számára fontos a környezet védelme, ezért a párt aktivistái az ország számos pontján csatlakoztak a TeSzedd! hulladékgyűjtési akcióhoz - közölte a Mi Hazánk alelnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
hirdetés
    Novák Előd úgy vélekedett: szakítani kell azzal a nyugati, liberális hazugsággal, hogy a környezetvédelem baloldali privilégium, mert a zöld gondolat és a markáns nemzeti politika egymás feltételei.

    Ugyanis csak az képviselhet hiteles környezetvédelmi programot, aki szereti, becsüli és tiszteli szülőföldjét, vagyis nacionalista - tette hozzá.

    A politikus hangsúlyozta, hogy az "önkéntességet" mind a korábbi szocialista, mind a Fidesz vezette kormányok korlátozták.

    Példaként említette, hogy Magyarország egyik legnagyobb önkéntes mozgalmát, a Magyar Gárdát betiltotta a hatalom.

    Ezzel szemben a Mi Hazánknak az a véleménye, hogy a köz szolgálatába kellene állítani azokat az önfeláldozó társadalmi erőket, akik hajlandóak részt venni a köztisztaság, de akár a közbiztonság fenntartásában is - tette hozzá.

    Nem lehet azt állítani, hogy a közbiztonság fenntartása állami monopólium - mondta Novák Előd.