A Micimackót mutatják be a Békéscsabai Jókai Színházban

    Békéscsaba, 2018. február 10., szombat (MTI) - Milne klasszikusát, a Micimackót viszi színre február 14-én a Békéscsabai Jókai Színház.
hirdetés
    A mesejátékot rendező Tege Antal az MTI-nek úgy nyilatkozott, nem az ismert Disney-filmet, hanem Milne klasszikusát vette alapul, amely Karinthy Frigyes fordításában jelent meg, majd Karinthy Ferenc alkalmazta színpadra.

    "Nem volt cél a rajzfilmet lemásolni, nem is tudnánk úgy megjeleníteni a Százholdas Pagonyt a színpadon" - mondta, hozzátéve, hogy ők Róbert Gida szobájában játsszák a mesét, ahol egyebek mellett nagyméretű ceruzák és egy óriási, négyméteres könyv lesz a díszlet. Utóbbit az előadás során lapozzák is, ezzel is szeretnék elérni, hogy a gyerekek ne csak a rajzfilmet nézzék meg, hanem a mesét is olvassák el - közölte.

    Az eredeti műben szereplő ismert dalszövegeket Vitéz László zenésítette meg, amelyek a capella csendülnek fel - mondta a rendező.

    Tege Antal közölte, a próbafolyamat során szerették volna a mese mondanivalóját filozófiai tartalommal kiegészíteni, ezért a rendezéshez felhasználta John Tyerman Williams Micimackó és a filozófusok című művét. Ezzel kapcsolatban elmondta: ez főként a színészeket segítette, hogy könnyebben megtalálják a karakterüket. Bár az epizódok középpontjában Micimackó áll, végig érződik, hogy a szereplők Róbert Gida képzelet- és érzelemvilágát testesítik meg - mondta.

    A színház Róbert Gida karakterének megformálására szereplőválogatást hirdetett, a felhívásra húsz, 8-12 éves fiú jelentkezett, akik közül Nyul Zoltán Bencét és Cazac Itai Liort választották ki. A rendező elárulta, könnyű volt a gyerekekkel dolgozni, mert nagyon tehetségesek.

    Tege Antal szerint a mű olyan örök emberi értékeket mutat be, mint a barátság és a szeretet, ezért nemcsak gyerekeknek szánják az előadást, hanem felnőtteknek is.

    A jelmezeket Kiss Kata tervezi, aki elmondta, fontos volt számára, hogy ne állatokat, hanem emberi tulajdonságokat jelenítsen meg. Minden jelmez plüss anyagból lesz, hogy a gyerekek még közelebb érezzék magukhoz a figurákat. Róbert Gida jelmeze a régebbi koroknak lesz megfelelő.

    A főszereplő Micimackót Gulyás Attila alakítja, mellette Szabó Lajos, Katkó Ferenc, Hodu József, Nagy Erika, Fehér Tímea, Gábor Anita és Csomós Lajos láthatóak a színpadon.