A román központi bank csökkentette idei inflációs előrejelzését
Bukarest, 2017. február 9., csütörtök (MTI) - A román nemzeti bank 0,4 százalékponttal, 1,7 százalékra mérsékelte idei inflációs előrejelzését.
Mugur Isarescu, a bukaresti jegybank kormányzója csütörtökön
ismertette az általa vezetett intézmény negyedéves inflációs
jelentését, amelyben a tavalyi utolsó negyedévi fogyasztói árindex
alakulását elemezték.
Isarescu közölte, a legutóbbi jelentésben megállapított 2,1
százalékról 1,7 százalékra mérsékelték az inflációs előrejelzést,
ugyanakkor a jövő évit 3,4 százalékra emelték a korábban közölt 3,2
százalék helyett.
Decemberben mínusz 0,5 százalék volt a román éves inflációs
ráta. A tavalyi év egészében a fogyasztói árak 1,55 százalékkal
csökkentek 2015-höz képest.
Romániában 2015 májusa óta változatlanul 1,75 százalék az
irányadó kamat, ami történelmi mélypontnak számít.
Újságírói kérdésre válaszolva Isarescu elmondta, a jegybank az
idénre 4 és 5 százalék közötti román gazdasági növekedésre számít. A
bukaresti parlament kedden fogadta el a kormány által beterjesztett
idei állami költségvetést, amely 5,2 százalékos gazdasági
növekedéssel számol. Ezt a GDP-bővülést az elemzők többsége túl
derűlátónak tartja.