A Spar árbevétele 10 százalékkal emelkedett tavaly

    Budapest, 2020. július 16., csütörtök (MTI) - A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. árbevétele 2019-ben 679,6 milliárd forintot tett ki, ez 10 százalékos növekedés az előző évhez képest - mondta a cég csütörtöki sajtótájékoztatóján Heiszler Gabriella, a társaság ügyvezető igazgatója.
hirdetés
    Hozzátette, hogy a Spar tulajdonában lévő Regnum Húsüzem és Oktatóközpont nettó forgalma 40,9 milliárd forint volt, a franchise hálózat éves forgalma pedig meghaladta az 56 milliárd forintot. A Regnum Húsüzemben, amely 2004-ben kezdte meg a működését, tavaly egyebek mellett már 2611 szarvasmarhát és 451 ezer darab félsertést dolgoztak fel. Beszámolt még a Spar enjoy convenience üzem működéséről is, az egységben, amelyben 2018-ban indult el a termelés, szendvicseket (éves szinten 2,6 millió darabot) és majonézes salátákat állítanak elő. A Spar saját üzemei közül ezt viselte meg leginkább a koronavírus-járvány, ugyanis március-áprilisban az üzem csak 20-30 százalékos gyártókapacitás mellett üzemelt - tette hozzá. A Spar Magyarország 13 ezer embert foglalkoztat, 572 áruházzal rendelkezik, ebből 190 franchise üzlet, 348 szupermarket, 34 Interspar hipermarket. Szalay Zsolt, a kereskedelmi üzletlánc ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Spar tavaly 25 milliárd forintot fordított beruházásokra: 2 szupermarketet adtak át (Győrszentivánban és Budapesten a Duna Plázában), Tatán 4,2 milliárd forintból új Interspar épült, 14 üzletet pedig felújítottak. Közölte, 2019. május 6-án indult el Spar online értékesítése, az internetes áruház működési területe Budapestet és 36 környező települést fed le. A rendeléseket a diósdi, a szentendrei és a pesterzsébeti Intersparból teljesítik. A koronavírus hatásairól Heiszler Gabriella elmondta, hogy a járvány alatt a társaságnál tapasztalt fluktuáció lecsökkent, átalakultak a vásárlói szokások, ugyanis a járvány alatt de még most is a fogyasztók ritkábban térnek be a boltokba, de akkor a korábbinál nagyobb tételben vásárolnak. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kiskereskedelmi különadó hatással lesz a vállalat terveire, ugyanis vélhetően beruházások maradhatnak el miatta. Ugyanakkor megerősítette, hogy a már elindított fejlesztések, amire példaként a kaposvári és a törökbálinti építkezéseket említette, zavartalanul folytatódnak, a lehetséges változások ezeket nem érintik.