A Szudi, Pergel vegyes páros még nem tűzött ki célt a hazai vb-re
Budapest, 2019. január 22., kedd (MTI) - Egyelőre még nem határozott meg konkrét célokat az április végén Budapesten sorra kerülő asztalitenisz világbajnokságra a Szudi Ádám, Pergel Szandra alkotta vegyes páros, amely ezüstérmet nyert szombaton a BOK Csarnokban rendezett World Tour-versenyen.
A két játékos az M1 aktuális csatornán kedden azt mondta,
"természetesen egyéniben, párosban és vegyes párosban is minél
tovább" szeretnének menetelni a hazai vb-n, de addig még annyira sok
versenyük van, hogy jelenleg helyezésekben nem gondolkodnak.
"A World Tour-versenyen tapasztaltak után bízunk abban, hogy a
vb-n is nagyon sok hazai szurkoló látogat ki a csarnokba, mert most
is nagy élmény volt így játszani. Örültünk, hogy ilyen sokan
kijöttek megnézni minket" - mondta a 22 éves Szudi, aki szerint a
múlt heti teljesítményük után "Európa-, sőt világszerte is talán egy
kicsit elkezdnek tartani tőlünk".
A 3-0-ra elveszített döntőről a végig influenzás tünetekkel
játszó Pergel azt mondta, lehetett volna egy kicsit szorosabb, de az
eredmény nem azon múlt, hogy ő betegen állt oda az asztalhoz, hiszen
a világ egyik legerősebb párosa volt az ellenfél.
"Mi megpróbáltuk kihozni a maximumot ebből a mérkőzésből, és azt
gondolom, hogy ezt meg is tettük, ebben a meccsben ennyi volt" -
fogalmazott. A 30 éves Pergel kitért arra is, hogy bár a
Németországban légióskodó Szudi keveset tartózkodik Magyarországon,
amikor csak lehetőségük van rá, gyakorolnak az olimpiai programba
bekerült vegyes párosra, mert szeretnének kijutni a jövő évi tokiói
játékokra.
A World Tour-versenyen szerzett ezüstéremmel Pergel szerint
előreléptek nagyjából 30 pozíciót a világranglistán, és ez az
eredmény az önbizalmuknak is jót tett.
Szudi azt mondta, a júniusban, Minszkben sorra kerülő Európa
Játékok lesz az első olyan verseny, amelyen olimpiai kvótát lehet
szerezni, ez azonban nem ígérkezik könnyű feladatnak, mert onnan
csak a győztesek jutnak ki Tokióba. Pergel hozzátette, később
lesznek még kvalifikációs versenyek, azokról is nyílik majd
lehetőségük részvételi jogot szerezni a nyári játékokra.