A takarítási és építőipari kereslet bővülésére számít jövőre a Jánosik és Társai Kft.

    Budapest, 2016. december 11., vasárnap (MTI) - A takarítással, építőipari kivitelezéssel, épületüzemeltetéssel és őrzés-védelemmel is foglalkozó Jánosik és Társai Kft. jövőre tíz százalékos bővülésre számít, főként a takarítási és az építőipari kereslet növekedése által - közölte a cég az MTI-vel.
hirdetés
    A vállalat nettó árbevétele az idén a tavalyihoz hasonlóan 10 milliárd forint körül alakul, és jövőre 11 milliárdra emelkedik - idézi a közlemény Jánosik Lajost, a takarítási üzletágban piacvezető cég tulajdonosát.

    Tájékoztatásuk szerint az év végi gyorsmérleg alapján a társaság adózás előtti profitja az idén eléri a 200 millió forintot, amelynek 80 százalékát visszaforgatják majd a cég fejlesztésébe. Korábbi közlésük szerint 2015-ben valamivel több mint 380 millió forint volt az adózás előtti eredményük.

    A 25 éve működő cég tevékenységével párhuzamosan nőtt a foglalkoztatottak száma is, a tavalyi 800-ról az idén már 1500-ra.

    A cég fő tevékenysége, a takarítás forgalma az idén megközelítette a 6 milliárd forintot, 18 százalékkal bővült. A második legnagyobb ágazat, az építőipari kivitelezés azonban gyengébben teljesített a tavalyinál, 2 milliárd forintot ért el. A kapacitások kihasználása érdekében saját beruházásban kezdtek többek között Miskolcon egy 49 lakásos lakópark építésébe. Az őrzés-védelmi ágazat bevétele 30 százalékkal 650 millióra, a külterület-gondozásé 20 százalékkal 250 millióra nőtt, míg üzemeltetésből 500 milliós bevételre tettek szert.