Adócsalás miatt jogerősen hét évre ítéltek egy békési gabonakereskedőt
Szeged, 2017. február 9., csütörtök (MTI) - Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy pusztaföldvári gabonakereskedőt, aki több mint 200 millió forint forgalmi adót nem fizetett meg.
A táblabíróság folytatólagosan elkövetett, különösen nagy
vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és más
bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a 42 esztendős férfit.
A vádlott 2010 végétől irányított egy pusztaföldvári kft.-t,
amely a következő hónapokban több gazdasági társaságnak értékesített
ismeretlen forrásból származó gabonát. A vállalkozás 2011-ben 474,1
millió forint bevételre tett szert, de nem nyújtott be adóbevallást,
és nem fizetett meg 118,5 millió forint forgalmi adót.
Őszre a cég már különösen nagy adótartozást halmozott föl, ezért
a vádlott elhatározta, hogy névleg eladja a vállalkozást. Egy
ismerőse lett a kft. fiktív ügyvezetője, így hamis adatok kerültek a
cégnyilvántartásba.
A vádlott áprilisban alapított egy másik kft.-t. Ennek fő
tevékenységi köre vegyes termékű nagykereskedelem volt, foglalkozott
gabona-, dohány-, vetőmag- és takarmányértékesítéssel is. A
vállalkozás augusztusban és szeptemberben több mezőgazdasági
felvásárlónak is adott el gabonát, amelyet a vádlott Romániából és
Szlovákiából szerzett be. Mintegy 340 millió forintos nettó
árbevétele után ez a cég sem fizette be a forgalmi adót, 84,9 millió
forint kárt okozva a költségvetésnek. A férfi ezt a céget színleg
egy szerb állampolgárnak adta el.
A táblabíróság döntésével súlyosította a vádlottra első fokon
kiszabott ötéves börtönbüntetést.