Az elmaradt települési időközi választások többségét már kitűzték

    Budapest, 2020. július 2., csütörtök (MTI) - A koronavírus-járvány miatt elmaradt települési időközi választások többségét már kitűzték az illetékes helyi választási bizottságok - derül ki a Nemzeti Választási Iroda összesítéséből.
hirdetés
    A kormány március 11-én hirdette ki a veszélyhelyzetet, amely alatt valamennyi, korábban már kitűzött időközi választás elmaradt, és új választást sem lehetett kitűzni. Húsz választás maradt el: hét esetben polgármestert, ötben önkormányzati képviselőket választottak volna, nyolc pedig települési nemzetiségi választás. A veszélyhelyzet miatt elmaradt időközi választásokat péntekig tűzhetik ki a helyi választási bizottságok. A Nemzeti Választási Iroda összesítése szerint az elmaradt önkormányzati képviselői és polgármesterválasztások többségét már kitűzték a helyi választási bizottságok. Emellett hét olyan időközi választást is kitűztek már, amelyek esetében a veszélyhelyzet ideje alatt üresedett meg a mandátum (például lemondás vagy halálozás miatt). Az első időközi választásokat szeptember 6-án tartják meg.