Az emberek készen állnak az együttműködésre a robotokkal egy kutatás szerint
Budapest, 2018. július 15., vasárnap (MTI) - Az emberek 93 százaléka elfogadná a robotoktól kapott utasításokat a munkahelyén, és kész együttműködni velük - derül ki az Oracle és a Future Workplace kutatócég közös, MTI-nek küldött felméréséből.
Fehér Csaba, az Oracle portfolió igazgatója a kutatásról
elmondta, az eredmények jól mutatják, hogy az emberek nem félnek a
mesterséges intelligencia használatától, a robotokkal való
kapcsolattartástól, illetve a munkájuk elvesztésétől a mesterséges
intelligencia miatt.
Az 1320 humánerőforrás-vezető és munkavállaló megkérdezésével
készített felmérés szerint a megkérdezettek készen állnak a
mesterséges intelligencia (AI) használatára.
A kutatásból az is kiderült, hogy jelentős különbség van a
mesterséges intelligencia munkahelyi és otthoni használatának
elterjedtsége között: míg a magánéletében az emberek 70 százaléka
használ valamilyen AI technológiát, a hr-szakemberek csupán 6
százaléka alkalmazza a mesterséges intelligenciát, és csak a
munkavállalók 24 százaléka vesz igénybe valamilyen AI-megoldást a
munkahelyén.
A megkérdezettek a mesterséges intelligencia legnagyobb
hasznának a nagyobb termelékenységet jelölték meg. A következő 3 év
távlatában a munkavállalók 59 százaléka szerint a mesterséges
intelligencia növelni fogja a vállalatok működési hatékonyságát, 50
százaléka szerint gyorsabbá teszi a döntéshozatali folyamatokat, 45
százaléka szerint jelentősen csökkenti a költségeket, 40 százaléka
szerint pedig jobb ügyfélélményeket tesz lehetővé.
A megkérdezett hr-vezetők 27 százaléka szerint a mesterséges
intelligencia pozitív hatással lesz a tanulásra, 26 százaléka
szerint a teljesítménymenedzsmentre, 18 százalékuk szerint a
bérszámfejtésre, valamint 13 százalékuk szerint a munkaerő
toborzására is.