Az Emmi saját halottjának tekinti Várnagy Attila fagottművészt
Budapest, 2019. január 30., szerda (MTI) - Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti a január 14-én elhunyt Várnagy Attila fagottművészt, az Országos Filharmónia pécsi kirendeltségének vezetőjét.
Várnagy Attila gyors lefolyású, súlyos betegség után január
14-én este, 79 éves korában halt meg - közölte a minisztérium
szerdán az MTI-vel.
Várnagy Attila Pécsett született 1940-ben, a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatán Dulánszky Rajmund
növendékeként szerzett fagott- és szolfézstanár, valamint zenekari
fagott művész diplomát. A művész 1958-tól volt a Pécsi
Filharmonikus, majd 1984-től a Pécsi Szimfonikus Zenekar és 1964-től
negyven éven át a Mecsek Fúvósötös tagja. Édesapjától, Várnagy
Viktortól 1981-ben, huszonöt év után vette át az Országos
Filharmónia pécsi kirendeltségének vezetését, huszonkilenc esztendőn
át szervezte a régió koncertéletét. Dél-Dunántúlon a Filharmónia
története összeforrt a Várnagy névvel két generáción, s több mint
fél évszázadon át.
Az 1990-es években a nemzetközi hírű Budapesti Strauss Zenekar
fagottosa volt, tevékenységét helyi és állami kitüntetésekkel
ismerték el, 2010-ben 70. születésnapja alkalmából kapta meg Pécs
városától a Pro Civitate díjat, s ugyanebben az évben jutalmazták
művészi életútját a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével.