Az Északi-sarkot is veszélyezteti a sok műanyaghulladék
Londont, 2018. február 8., csütörtök (MTI) - A tengerbe jutó műanyaghulladék az Északi-sarkvidéket sem kíméli, a műanyag mikroszemcséi beépülnek a tenger jegébe, és a sarkkörön túli élővilágot is veszélyeztetik.
Kutatók szerint manapság bármerre néz az ember az
Északi-sarkvidéken, mindenütt jelen van a műanyagszennyezés. A
norvég halászok attól félnek, hogy a mindeddig a
környezetszennyezéstől mentesnek tartott halállomány is elveszti
kedvező reputációját.
A plasztikhulladék zöme a kihajított halászfelszerelésekből
származik. A hajótulajdonosok már tisztában vannak vele, hogy
évszázadokba telhet, amíg felül lehet kerekedni az elmúlt néhány
évtized felelőtlenségén, amely miatt a tengerbe került a sok
műanyaghulladék - számolt be róla a BBC News csütörtökön.
A norvég környezetvédelmi miniszter szerint a politikusok eddig
nem mérték fel, hogy valójában milyen kiterjedt problémával is
állnak szemben.
A Norvég Sarkkutató Intézet közelmúltban nyilvánosságra hozott
összefoglaló jelentése rámutatott, hogy további kutatásokra lesz
szükség, amelyek teljes mélységében feltárják a műanyaghulladék
károsító hatásait.
A jelentés hangsúlyozta, hogy a műanyagszennyezés hatását eddig
a zooplanktonban, a halaknál, a tengeri madaraknál és az emlősöknél
figyelték meg.
A kutatók vizsgálatai szerint egy liternyi olvadt északi-sarki
jégben akár 234 műanyagrészecske is lehet. Ez jóval magasabb
koncentráció, mint amit a nyílt tengeren tapasztaltak. A jelenséget
a kutatók szerint az magyarázza, hogy a jég a víz felszínén alakul
ki, és a műanyagszemcsék is ott úszkálnak, így beleépülnek a képződő
jégbe.
A szakemberek még nem tudják, hogy mennyire veszélyes ez a
jelenség. Ugyanakkor aggódnak az Északi-sark élővilágáért, amelyre
komoly hatással van a folyamatosan kiolvadó jégből a tengerbe kerülő
nagy mennyiségű műanyagrészecske.
Geir Wing Gabrielsen, a norvég tanulmány egyik szerzője
rámutatott, hogy a hetvenes évek végén a térségben költő északi
sirályhojszák emésztőrendszerében még csekély mennyiségű
műanyagrészecskét találtak, de 2013-ban már több mint 200
műanyagszemcse volt a gyomrukban.
Mint hozzáfűzte, Norvégia déli térségének szennyezettségét
elsősorban a háztartásokból származó műanyag okozza, a Spitzbergákon
azonban a szennyezettség 80 százaléka a halászattal kapcsolatos
tevékenységből ered. A felmérések azt mutatják, hogy az utóbbi
években a halászattal foglalkozók már egyre jobban tisztában vannak
a környezetvédelem jelentőségével, különösen azért, mert a
szennyezés a megélhetésüket fenyegeti.
Az Északi-sark műanyag-szennyezettségének módszeres felmérése
még hátravan, a kutatók szeretnének pontos "leltárt" készíteni a
helyi lakosok közreműködésével.