Az LMP társadalmi egyeztetést kezdett a hitelkárosultakat segítő tervezetéről

    Budapest, 2019. április 15., hétfő (MTI) - Az LMP társadalmi egyeztetésre bocsátotta az egykori devizahiteleseket segítő törvénytervezetét, amelynek értelmében minden kölcsönt újraszámolnának 180 forintos svájci frank árfolyamon - mondta a párt frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
hirdetés
    Csárdi Antal közölte: nem hagyhatók magukra a hitelkárosultak. Javaslatuk lehetővé tenné, hogy ne kelljen egyénileg bírósághoz fordulniuk amiatt, hogy a nem kaptak megfelelő tájékoztatást az árfolyamkockázatról.

    Az eddig beérkező észrevételek alapján azonban az előterjesztés lehetőséget adna a per indítására azoknak, akik erre igényt tartanak - ismertette.

    A politikus megismételte: a Fidesz-KDNP-nek el kell döntenie, hogy az emberek mellé áll, vagy az úgynevezett EBRD-paktum melle. Eszerint a kormány nem hoz olyan döntés, amely veszélybe sodorja a bankrendszer profitabilitását - idézte fel.

    Szerinte az eddig elfogadott törvények nem a társadalmi igazságosság jegyében születtek, és nem nyújtottak érdemi segítséget "a bankok által átvert" adósoknak. A kialakult helyzetért a politikus a pénzintézeteket tette felelőssé, mert, mint mondta, nem tettek eleget a tisztességes tájékoztatás követelményének.

    Csárdi Antal kérdésre elmondta: nem kereste meg az LMP-t az önkormányzati választási együttműködésről szóló tárgyalások folytatását kérve Karácsony Gergely baloldali főpolgármester-jelölt és a vele szövetségre lépett pártok.

    Ugyancsak kérdést kapott a szocialista EP-képviselő, Ujhelyi István kijelentéséről, aki azt mondta: a Fidesz támogatásával ér fel azokra a pártokra szavazni, amelyek öt százalék alatt teljesítenek. Ujhelyi István ilyen pártnak ítélte az LMP-t is.

    Csárdi Antal azt mondta: méréseik vannak arról, hogy pártjuk támogatottsága hétről hétre nő, az LMP által hirdetett zöld program pedig mindenki jövőjét befolyásolja. Arra a felvetésre, hogy a Párbeszéd is képviseli a zöld ügyeket, azt felelte: jelöltjük, Jávor Benedek nincs befutó helyen az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti választási listáján.