Az MSZP feljelentést tesz az Emmi ellen közérdekű adat eltitkolására hivatkozva
Budapest, 2019. február 15., péntek (MTI) - Az MSZP feljelentést tesz az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ellen közérdekű adat eltitkolása miatt a kardiológiai intézetből elbocsátott szívsebész betegének halála ügyében - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, hogy tavaly ősszel kirúgtak
egy nemzetközileg elismert kardiológust a Gottsegen György Országos
Kardiológiai Intézetből és ezért egyik betege meghalt.
Elmondta, október 8-án Korózs Lajos frakciótársával a
parlamentben kérdezték az ügyről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget
vezető minisztert, aki akkor azt mondta, a vizsgálat már le is
zárult, azt állapította meg, hogy a szívsebész eltávolítása és a
beteg halála között nincs összefüggés, valamint minden rendben megy
a kardiológiai intézetben.
Hozzátette: a miniszter ki is oktatta őket, hogy ezt a
képviselők is tudhatnák, ha elolvasták volna a jelentést.
Bangóné Borbély Ildikó közölte, a dokumentumot próbálták kikérni
az Emmitől, a kardiológiai intézettől és az országos
tisztifőorvostól.
Október 30-án az Emmi azt közölte - folytatta -, hogy nem
rendelkezik ilyen jelentéssel. A tisztifőorvostól december 8-án
kapták meg a dokumentumot, amelyben hét pontban foglalták össze a
kardiológiai intézetben tapasztalt hiányosságokat - mondta, jelezve:
erre alapozva állítja azt, hogy Gulyás Gergely október 8-i
felszólalásában hazudott.
Az MSZP-s képviselő elmondta, az Emmi a napokban kiadott egy
közleményt, amelyben jelezték, jogi lépéseket fontolgatnak ellene és
mellékeltek egy linket a vizsgálati anyaghoz. A link egy olyan
szakvéleményhez vezetett, amelynek nincs iktatószáma és azt sem
tudni ki készítette - közölte Bangóné Borbély Ildikó a
sajtótájékoztatón kiosztott, 2018. október 7-i keltezésű
dokumentumról.
A feljelentést ennek a dokumentumnak az eltitkolása miatt teszik
- tette hozzá.
Bangóné Borbély Ildikó kapott kérdést MSZP szombati, az európai
parlamenti listáról döntő kongresszusára érkező Frans Timmermansról
és a Századvég azon kutatásáról, miszerint a baloldali szavazók nagy
része is elutasítja a migrációt. Az MSZP-s képviselő közölte, a
Századvég kutatását nem látta, de szeretné, ha a cég azzal
foglalkozna, hogy Magyarországon milyen az egészségügy, az oktatás
és a magyar családok helyzete.