BÉT - Csökkenéssel zárt a BUX

    Budapest, 2019. március 19., kedd (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,85 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 42 014,16 ponton zárt kedden.
hirdetés
    A részvénypiac forgalma 15,7 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.

    Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi piacokon pozitív hangulatban telt a kereskedés. Az egyik fő indikátor a Fed szerdai kamatdöntésére való felkészülés volt, illetve egyedi vállalati hírek is támogatták például az autószektor papírjait, melyek az európai részvénypiacokat húzták. Az amerikai piacok alapvetően emelkedéssel várják a Fed szerdai kamatdöntését.

    A magyar piacot a nemzetközi hangulattal szemben "megpihenés" jellemezte. A BUX a nap nagy részében pozitív tartományban tartózkodott, ám a nap végére kifulladt a lendület, s miután hétfőn globális szinten is felülteljesítő volt, kedden mérsékelt csökkenéssel zárta a napot. Az elemző a vezető papírok közül kiemelte az OTP-t, amely azt követően, hogy napok óta folyamatosan napi csúcsokat döntött, kicsit megpihent, és 0,2 százalékos csökkenéssel zárt. A Richtert, amely a jelentősebb ellenállási szintnek számító 200 napos mozgóátlag fölött indította a napot, ismét "megütötték", és 1 százaléknál nagyobb csökkenéssel zárt.

    A Mol 6 forinttal, 0,18 százalékkal 3350 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

    Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,23 százalékkal 12 800 forintra csökkent, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki.

    A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,17 százalékkal 464,50 forintra esett, forgalma 456,7 millió forint volt.

    A Richter-papírok 65 forinttal, 1,21 százalékkal 5305 forintra gyengültek, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.

    A BUMIX 4285,91 ponton zárt kedden, ez 114,65 pontos, 2,75 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.