BÉT - Csökkent a BUX, új történelmi csúcson az OTP

    Budapest, 2019. április 15., hétfő (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,82 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel, 42 815,92 ponton zárt hétfőn.
hirdetés
    A részvénypiac forgalma alacsony, 5,7 milliárd forint volt. A vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest, az OTP ugyanakkor minimális mértékben emelkedve, új történelmi csúcsot ért el.

    Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: az amerikai piacok pénteken jelentős pluszban zártak, alapvetően pozitív hangulat volt, és ennek hatására az ázsiai piacokon is szép emelkedés volt. Az európai piacokon azonban ez már nem volt tapasztalható, lényegi iránymutatás nélkül, nulla közeli szinteken kereskedtek a főbb indexek, összességében vegyes a kép. A kereskedés végére a Goldman Sachs várakozásoktól elmaradó jelentése miatt negatívabb lett a hangulat. Az elemző szerint ez a gyengeség tükröződött a hazai parketten is. A Mol és a Richter gyengélkedett, a Magyar Telekomot a zárás végére némileg feljebb húzták, és pluszban zárt, az OTP lényegi elmozdulás nélkül, ugyancsak pluszban fejezte be a kereskedési napot.

    A Mol 32 forinttal, 0,96 százalékkal 3298 forintra gyengült, 649 millió forintos forgalomban.

    Az OTP-részvények 10 forinttal, 0,08 százalékkal 13 230 forintra erősödtek, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.

    A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,54 százalékkal 467,50 forintra nőtt, forgalma 198,9 millió forint volt.

    A Richter-papírok ára 25 forinttal, 0,45 százalékkal 5535 forintra esett, forgalmuk 516,8 millió forintot ért el.

    A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4395,66 ponton zárt hétfőn, ez 5,30 pontos, 0,12 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.