BÉT - Gyenge kezdést várnak az elemzők

    Budapest, 2019. május 8., szerda (MTI) - Gyenge kezdést és iránykeresést, később enyhe erősödést várnak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
hirdetés
    Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője a vezető részvények stabilizálódására és a keddi részvényárakhoz hasonló záró értékekre számít. A magyar részvénypiac napok óta tartó gyengélkedése mögött a kedvezőtlen nemzetközi hangulat áll - tette hozzá. A szakértő szerint a piac az OTP első negyedéves jelentését várja pénteken, ezért a tőzsde a hét utolsó kereskedési napján mozdulhat meg jelentősebb mértékben.

    Bosnyák Zsolt, az Equilor részvényelemzője arra számít, hogy az OTP már szerdán is emelkedhet, és hozzá hasonlóan a Richter is erősödhet a 30 napos mozgóátlagához képest.

    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462,78 pontos, 1,11 százalékos csökkenéssel, 41 084,57 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,1 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 54 forinttal, 1,71 százalékkal 3096 forintra csökkent, 3,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,72 százalékkal 12 460 forintra esett, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,22 százalékkal 456 forintra gyengült, forgalma 189,5 millió forint volt. A Richter-papírok ára 80 forinttal, 1,40 százalékkal 5615 forintra csökkent, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.