Birkózó Eb - Szilvássy bronzért mérkőzhet este
Bukarest, 2019. április 13., szombat (MTI) - A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában Szilvássy Erik megnyerte a vigaszágas mérkőzését, így este a bronzéremért küzdhet a bukaresti birkózó Európa-bajnokság szombati napján. A 16 közé jutásban érdekelt három magyar közül a 67 kilós Krasznai Máté győzött, míg a 97 kilogrammos Varga Ádám és a 60 kilós Torba Erik kikapott.
Az U23-asként világ- és Európa-bajnok Szilvássy és Ivan Huklek
állásból nem bírtak egymással, az első menetben pedig a bíró a
magyar sportolót látta passzívabbnak, így őt küldte parterhelyzetbe
(0-1). Horvát ellenfele ráadásul kiemelte, de végül csak megpörgetni
tudta, eldobni nem (0-3).
A félperces pihenő után a Pénzügyőr versenyzője sokkal hajtósabb
felfogásban birkózott, ennek meg is lett az eredménye, ugyanis
riválisát visszaintették (1-3). Szilvássy sokáig nem talált fogást,
de az utolsó pillanatban a szőnyeg szélén megragadta Hukleket és
átpörgette (3-3).
A horvátok ugyan videobírót kértek, azonban a zsűri nem vette el
a magyar akciót (4-3). A hátralévő időben hiába ment előre
vehemensen Huklek, az első felnőtt világversenyén szereplő Szilvássy
remekül védekezett, így a bronzért küzdhet a litván Eividas
Stankeviciusszal.
Krasznai moldovai riválissal találkozott a nyolcaddöntőbe
jutásért, és bár technikai tussal nyert, korántsem volt egyszerű
dolga. Az első felvonásban a Pénzügyőr sportolóját küldték
parterhelyzetbe, de Valentin Petic nem tudott akciót végrehajtani
(0-1).
A folytatásban Krasznai is megkapta a lehetőséget, a földön
előbb menekülésért intették riválisát (3-1), majd dobási
próbálkozásánál Petic kibújt, sőt be is tusolta a magyart, aki a
hátára esett. Csakhogy a Sike András szövetségi kapitány által kért
visszajátszás megmutatta, Petic lábra fogott, ami tilos
kötöttfogásban (5-1).
Harmadjára - immár szabályos körülmények között - Krasznai úgy
megforgatta vetélytársát, hogy az tusveszélyes helyzetbe került
(9-1), ezzel kialakult a technikai tushoz szükséges nyolcpontos
különbség.
Torba német birkózóval küzdött meg, és az első menetben
passzivitásért kapott intés és parterhelyzetből elért dobás miatt
hárompontos hátrányba került. A folytatásban nőtt a különbség,
ugyanis a BHSE versenyzőjének kitolási kísérleténél ellépett Etienne
Kinsinger, aki ebből mögékerülést ért el (0-5). Torba ugyan nem adta
fel, és egy ízben hátára döntötte ellenfelét (4-5), több pontot
azonban nem sikerült szereznie.
Varga veresége nem volt váratlan, de alaposan megizzasztotta a
tavaly világbajnoki ezüstérmes Kiril Milenov Milovot. Az első
menetben az UTE versenyzőjét intették (0-1), a földön pedig elsőre
ki tudott bújni a pörgetési kísérletből, másodjára viszont nem. A
második három percben visszakapta az esélyt Varga (1-3), aki élt is
a lehetőséggel, a fején átforgatta esélyesebb ellenfelét (3-3). A
ponthoz a videobíró segítsége is kellett. A döntetlen az utolsó
akció révén a magyarnak kedvezett, azonban Milov addig űzte-hajtotta
Vargát, amíg meg nem intették menekülésért (3-5). Varga akkor jut
vigaszágra, ha Milov döntős lesz.
Szombaton további két magyar érdekelt: a 72 kilós Fritsch Róbert
és a 82 kilogrammos Nagy Péter a nyolcaddöntőben kezd.