Birkózó-vb - Barka Emese bronzérmes

    Budapest, 2016. december 11., vasárnap (MTI) - Barka Emese bronzérmet nyert a nők 60 kilogrammos kategóriájában a nem olimpiai súlycsoportok birkózó-világbajnokságán, Budapesten.
hirdetés
    Az Európa Játékok-győztes, Európa-bajnoki harmadik magyar versenyző délelőtt a nyolcaddöntős sikerét követően kikapott, majd a vigaszágon harcolta ki az esti szereplés jogát.

    Ellenfele, a japán Szakano Jui volt, akivel éppen ellentétes meccset vívott, mint kínai legyőzőjével a nyolc között, mert amíg délelőtt négypontos előnyt adott le, addig most ekkora hátrányból tudott felállni.

    A mérkőzés első menete nem alakult jól, a japán két gyors lábra támadás révén magabiztos előnnyel mehetett a szünetre, amely után egy nagyon elszánt és összeszedett Barka ugrott neki. Fél perc sem telt el, amikor a magyar kitette riválisát a szőnyegről, majd a japánt intették, így az utolsó percre két pontosra csökkentette hátrányát a Csepel sportolója. A hajrá egyértelműen a magyarról szólt, aki egy levitel, majd egy kiléptetés után, kevesebb mint fél perccel a vége előtt 5-4-re fordított, a végén pedig szépen kontrázta meg a japán elkeseredett akcióját, s végül 7-4-re győzött.

    "Örülök a bronzéremnek. A kínai elleni vereségem bosszantott, dühös voltam magamra, mert olyan hibákat követtem el, amikről azt gondoltam, már nincsenek bennem" - kezdte napjának értékelését Barka Emese. "Ugyanakkor lezártam magamban azt a meccset, miután kiderült, hogy a vigaszágra kerültem. A mostani mérkőzés elején kétszer figyelmetlen voltam, de a második menetre úgy mentem ki, hogy mindent megteszek a fordításért. Örülök, hogy sikerült."

    Barka karrierje második vb-bronzát gyűjtötte be. Egyúttal ez volt a magyar csapat második érme a budapesti vb-n, miután szombaton Korpási Bálint világbajnoki címet szerzett a kötöttfogásúak 71 kilogrammos kategóriájában.

    Az esti programban a kötöttfogású Szabó László is érdekelt, aki szintén a bronzéremért léphet majd szőnyegre.

    (FOTÓ)