Budapest, 2019. október 3., csütörtök (MTI) - Szexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetése miatt 4 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélt az első fokon eljáró bíróság egy férfit, aki egy budapesti iskola igazgatóhelyetteseként szexuálisan közeledett több, a felügyelete alatt álló diákja felé - közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
Emellett a bíróság 5 évre eltiltotta a vádlottat a 18 év
alattiak nevelésével, felügyeletével, gondozásával és
gyógykezelésével kapcsolatos minden foglalkozástól, tevékenységtől.
A közlemény szerint a vádlott az eljárás során végig tagadta a
bűncselekmények elkövetését. A bíróság viszont - a tanúvallomások, a
szakértői vélemények és okirati bizonyítékok alapján -
megállapította, hogy a vádlott 2012 júniusa és 2017 januárja között
a tanár-diák kapcsolaton túlmenő bizalmi viszonyt alakított ki
felügyelete alatt álló, vele szemben kiszolgáltatott helyzetben lévő
diákokkal. Tekintélyét felhasználva törekedett arra, hogy a kiskorú
fiúkkal szexuális kapcsolatot létesítsen, ennek érdekében hosszabb
időn keresztül szexuális tartalmú üzeneteket küldött nekik.
A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság négy sértett
vonatkozásában a kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetését mondta
ki, míg az egyik sértett esetében - mivel a cselekmény a diák 18.
életévének betöltése után, fenyegetést is alkalmazva folytatódott -
a folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntettét is
megállapította.
A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként
értékelte a vádlott büntetlen előéletét és az eljárás - neki fel nem
róható - elhúzódását. Súlyosbító körülményként vette azonban
figyelembe azt, hogy a vádlott a cselekményét "hosszú időn át,
kitartó szándékkal követte el".
Az ítélet nem jogerős - olvasható a közleményben.