Brexit - A brit kormány szerint a tartalékmegoldás törlése nélkül nincs
    London, 2019. augusztus 20., kedd (MTI) - A brit kormány álláspontja szerint a kilépési tárgyalások újranyitása és az ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülését célzó tartalékmegoldás törlése nélkül nincs kilátás arra, hogy az Egyesült Királyság európai uniós tagsága megállapodás révén szűnjön meg.
hirdetés
    Boris Johnson miniszterelnök hivatala kedden arra reagálva ismertette állásfoglalását, hogy az Európai Unió elutasította a brit kormányfő javaslatát a tartalékmegoldás törléséről az előző miniszterelnök, Theresa May által elért, ám a londoni parlament alsóháza által háromszor is elutasított megállapodásból. A július vége óta hivatalban lévő Boris Johnson hétfőn levélben fordult Donald Tuskhoz, az Európai Tanács elnökéhez. A dokumentumban nyomatékosította arra vonatkozó álláspontját, hogy a tartalékmegoldást törölni kell a megállapodásból. A konzervatív kormányfő ehelyett azt javasolta, hogy a felek kötelezzék el magukat "alternatív megoldások" keresése mellett a Brexit október 31-én esedékes határideje után életbe lépő átmeneti időszak végéig. Az Ír Köztársaság és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország közötti 499 kilométeres határ ellenőrzésének visszaállítását mindkét részről el akarják kerülni. A tartalékmegoldás szerint a határellenőrzés elkerülése érdekében az Egyesült Királyság egésze bizonytalan időre vámuniós viszonyrendszerben maradna az EU-val, amíg nem sikerül olyan kétoldalú kereskedelmi megállapodásra jutni, amely önmagában feleslegessé tenné e megoldás alkalmazását. A brit kormány "antidemokratikusnak és szuverenitásval összeférhetetlennek tartja" a tartalékmegoldást, és ezért annak törlését követeli a megállapodásból. Erre viszont az Európai Unió nem lát lehetőséget. A Brexit után ez lesz az EU és az Egyesült Királyság közötti egyedüli szárazföldi határ, amelynek átjárhatósága az észak-írországi felekezeti erőszaknak véget vető 1998-as nagypénteki megállapodás sarkalatos eleme. A brit miniszterelnöki hivatal egyik szóvivője kedden megismételte, hogy a kormány kész a tárgyalásokra, hogy alternatívát találjanak a tartalékmegoldásra. Továbbra is úgy véli viszont, hogy az ír-északír határ ügyét a jövőbeni kapcsolatrendszerről szóló tárgyalások keretében kell rendezni. Boris Johnson újságíróknak röviden azt mondta, elérhető a megállapodás, noha az európai uniós partnerek egyelőre meglehetősen "negatívak". Hozzátette, a tartalékmegoldással mindenképpen "kezdeni kell valamit", ez világossá vált. "Ameddig azt hiszik, hogy a parlament meg tudja akadályozni a Brexitet, nem valószínű, hogy engedményeket tesznek. Kis türelemre van szükség" - mondta, arra utalva, hogy a brit alsóházban többségben vannak a rendezetlen Brexitet elutasító képviselők. Közben Boris Johnson kormánya azt is közölte kedden, hogy a brit európai uniós tisztségviselők szeptember 1-jétől csak a legfontosabb ügyekről szóló tanácskozásokon vesznek részt, és azokon az üléseken nem lesznek jelen, amelyek az EU Brexit utáni jövőjével foglalkoznak. A jelenlegi brit kormány határozott álláspontja, hogy az Egyesült Királyság október 31-én mindenképp kilép az EU-ból, akár sikerül újratárgyalni a megállapodást, akár nem.