Csampa Zsolt maradt a vívószövetség elnöke - FRISSÍTETT (új: az elnökség<összetétele)

    Budapest, 2020. július 18., szombat (MTI) - Továbbra is Csampa Zsolt irányítja a Magyar Vívó Szövetséget (MVSZ), miután a szervezet szombati rendes, tisztújító közgyűlésén újabb négy évre őt választották meg elnöknek.
hirdetés
    Az eseményen a 151 szavazásra jogosult tagból 144 jelent meg. A titkos szavazáson minden szavazat érvényes volt. A nyolc éve elnök Csampa Zsolt - a belügyminisztérium helyettes államtitkára - 93, míg kihívója, Szabó Bence kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardozó 51 szavazatot kapott. Csampa még a választás előtt megtartott elnöki beszámolójában kiemelte, hogy a korábban sosem tapasztalt, a koronavírus okozta járványhelyzetben egyetlen klub sem ment tönkre. Beszélt a tavalyi budapesti felnőtt-világbajnokság szakmai sikeréről, a vendégek által dicsért rendezésről, valamint a kimagasló nézettségről. "Nekem a legfontosabb az ígéret. Ha valamit szóban megígérek, azt be is tartom. A meghozott döntések mind egyhangúak voltak, még ha közben voltak is viták, mindig a legjobb szándék vezette a vezetőséget" - hangsúlyozta Csampa Zsolt, akinek elnöki munkája alatt a sportág két olimpián többek között három aranyérmet nyert, a szövetség pedig két budapesti felnőtt vb-t szervezett. Az elnök kiemelte a magyar vívás egységét, a közös gondolkodást. Hangsúlyozta, hogy két csapat már kvótát szerzett a tokiói olimpiára - női tőrben és férfi kardban -, és kettőnek van esélye rá - férfi párbajtőrben és női kardban. "Az elmúlt nyolc évben megteremtettük azokat az alapokat, amelyekre méltán lehetünk büszkék, és megteremtettük a stabil utánpótlás-bázis alapjait" - mondta, majd szólt a megújult és felépült létesítményekről. "Az ígéreteinket teljesítettük. A nyugalom, a biztonság és a kiszámíthatóság kell, hogy a jövőben is jellemezze a sportágat. Azt kívánom, hogy ne legyen széthúzás, mindenki támogassa a magyar vívás jövőjét" - mondta Csampa Zsolt. Kihívója, Szabó Bence - aki korábban a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója és főtitkára, a magyar vívóválogatott egykori szövetségi kapitánya volt, jelenleg pedig a sportág legmagasabb szintű nemzetközi szervezetének, a FIE végrehajtó bizottságának magyar tagja - beszédében kiemelte: a sportágból érkezett, és a közgyűlés résztvevőivel akarja megreformálni a magyar vívást. "Nagyon sokat köszönhetek a vívásnak, és ebből mindig megpróbáltam valamit visszaadni, versenyzőként, szövetségi kapitányként, edzőként" - mondta. Hozzátette: elnöknek is azért jelentkezett, hogy visszaadjon valamit "a sok szépből és jóból", amit szeretett sportágától kapott. "Nem a magyar vívóválogatott, hanem az egész magyar vívócsalád elnöke szeretnék lenni, számomra nincs vidéki és fővárosi vívás, csak magyar vívás van" - hangsúlyozta Szabó Bence. Jelezte: tapasztalata szerint a magyar vívás edzőhiányban szenved, ezért külön figyelmet szentelne az edzőképzésre, valamint megválasztása esetén javasolná a Hírességek Csarnokának létrehozását, melyben a sportág magyar nagyságainak emlékét őriznék, akik nélkül nem tarthatna itt a sportág. A két beszédet követően került sor a titkos szavazásra, amelyen minden szavazat érvényes volt, és Csampa 93, Szabó pedig 51 voksot kapott. A négy alelnöki posztra egy-egy jelölt volt, egyhangú szavazással lett általános alelnök Kamuti Jenő, a társadalmi kapcsolatokért felelős alelnök Nagy Tímea, szakmai alelnök Somlai Béla, gazdasági alelnök pedig Török Ottó. Az előző évre vonatkozó különböző beszámolókat - köztük a pénzügyit, amelyből kiderült, hogy a szövetség 73,8 millió forint plusszal zárta a 2019-es évet -, valamint a 2020-as költségvetési és szakmai tervet a küldöttek egyhangúlag elfogadták. Mivel az alelnöki tisztségek egyben elnökségi tagsággal is párosulnak, további 11 elnökségi tagot választott a közgyűlés. Az elnökség: Varga Zsolt (a Budapesti Vívó Szövetség delegáltja, automatikus), Galli Zsolt (a vidéki sportszervezetek delegáltja, automatikus), Dani Gyöngyi, Gémesi Csaba, Grósz Andor, Imre Géza, László Dezső, Lontay Balázs, Prosits Attila, Serra György, Vitályos Eszter.