Csapó Krisztián harsonás szóló formációja koncertezik az A38 tetőteraszán

    Budapest, 2020. július 17., péntek (MTI) - Csapó Krisztián harsonás szóló formációja, a KRIZ különleges felállással, Borlai Gergő dobos vendégszereplésével koncertezik augusztus 10-én az A38 Hajó tetőteraszán - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
hirdetés
    A művész kiemelte: a kibővített zenekarral nem zárt térben, hanem az A38 nyitott tetőteraszán koncerteznek, ahol legfeljebb 250-en férnek el. A jazz-funk harsonás Csapó Krisztián elmondta: különleges, sokszínű hangszerről van szó, amelyet számos stílusban lehet hallani, a komolyzenétől, a régizenétől a dzsesszig, a modern popzenékig. Mint mondta, a koncerten nagyszerű zenészek lépnek fel. Ott lesz a kibővült fúvósszekció, Csizmadia Dávid trombitással, a jazz- és klasszikus színtéren is kiemelkedő Pecze Balázzsal, valamint a Csepregi Gyula jazz szaxofonverseny korábbi győztesével, Lakatos Soso Sándorral. Az est sztárvendége a nemzetközi élvonalba tartozó dobos, a Los Angelesben élő Borlai Gergő, akinek első szóló lemeze 17 éves korában jelent meg. Azóta hosszú a lista, hogy hány lemezen és milyen kiválóságokkal játszott, kurzusait, koncertjeit nem csak a dobosok hallgatják világszerte - olvasható a koncert ajánlójában. Mint írják, a ritmusszekció többi tagja is hangszerének avatott mestere. A Junior Prima-díjas zongorista, Tálas Áron billentyűzik, ifj. Tóth István gitározik, míg a fiatal generáció tehetsége, Péter Tamás basszusgitározik - sorolta a fellépő zenészeket Csapó Krisztián. Az est zenei irányvonala a funk-fusion sok fúvóssal és a legmagasabb szintű dobolással - áll a koncert ismertetőjében.