Dárdai Pál a szezon végén távozik a Hertha vezetőedzői posztjáról
Budapest/Berlin, 2019. április 16., kedd (MTI) - A szezon végén távozik posztjáról Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője.
A berlini klub kedden közleményében jelezte, erről közösen
állapodtak meg a magyar szakemberrel.
A korábbi magyar válogatott szövetségi kapitány 2015 februárja
óta irányítja a Herthát, melynek 1997 és 2011 között a játékosa
volt. Csapata, amely az elmúlt öt fordulóban kikapott, öt körrel a
bajnokság vége előtt 11. a Bundesligában.
"Nagyon intenzív és eseménydús éveket töltöttem el a Hertha BSC
vezetőedzőjeként. Hálás vagyok a lehetőségért, és büszke vagyok
arra, amit ebben az időszakban közösen elértünk. Van úgy néha, hogy
eljön a változtatás ideje. Mindig is a legjobbat akartam a
Herthának, mert ez a klub most is az otthonom, és az is marad" -
idézte Dárdait a honlap.
Michael Preetz sportigazgató elmondta, Dárdai Pál nemcsak
játékosként, hanem az elmúlt négy és fél év során immár
vezetőedzőként is nagy érdemeket szerzett a Herthánál.
"A profi világban négy és fél év, egyébként nagyon jó és
konstruktív közös munkája, hosszú idő. Most egyetértettünk abban,
hogy a Hertha BSC számára az a helyes következő lépés, ha
lehetőséget adunk az új impulzusra. Pál nagyon fontos része annak,
hogy a klubunk pozitív irányba haladt és fejlődött, és a
Hertha-család meghatározó személyisége marad a felnőtt csapat
vezetőedzőjeként eltöltött időszaka miatt is" - tette hozzá.
A 43 éves magyar tréner vezetésével 167 tétmérkőzésen 63
győzelmet aratott a gárda 40 döntetlen és 64 vereség mellett. Dárdai
a freiburgi Christian Streich mögött a második leghosszabb ideje
dolgozó tréner jelenleg a Bundesligában.
Azt követően, hogy első idényében benntartotta az élvonalban az
akkor nehéz helyzetben lévő berlini csapatot, a 2015/16-os szezonban
a hetedik lett az együttessel, amivel az Európa-ligában indulhatott.
A következő idényben még egyet előrelépve hatodikként végzett a
Hertha, így egyből az Európa-liga csoportkörébe jutott. Az előző
szezont tizedikként fejezte be a berlini csapat, amely hagyományosan
a pontvadászat őszi részében nyújtott kiemelkedőt Dárdai keze alatt.
Így volt ez a mostani idényben is, amikor a Hertha sokáig a
középmezőny elejéhez tartozott, tavasszal azonban nem jöttek a
remélt eredmények.
A magyar trénernek különleges, határozatlan idejű szerződése van
a Herthánál, eszerint amennyiben a proficsapatnál váltás lesz,
visszatérhet az utánpótlásba.