DK: a felfegyverzett biztonsági őröknek is kelljen igazolniuk magukat

    Budapest, 2018. december 21., péntek (MTI) - A Demokratikus Koalíció törvénymódosítást nyújt be, amiben azt kezdeményezi, hogy a rendőrökhöz hasonlóan a felfegyverzett biztonsági őröknek is igazolniuk kelljen magukat az intézkedéseik előtt.
hirdetés
    A DK frakcióvezető-helyettese pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy javaslatuk alapján a fegyveres biztonsági őrök erőszakot, kényszerítő eszközt, illetve fegyvert csak a legvégső esetben használhatnának, valamint az intézkedésükkel szemben is lenne jogorvoslati lehetőség.

    Arató Gergely indoklásként úgy fogalmazott, nincs rendben, hogy egy magán biztonsági cég emberére kevesebb szabály vonatkozik, mint egy rendőrre. A DK nevében arra kérte az ellenzéki képviselőket, hogy aláírásukkal támogassák a javaslatot és közösen nyújtsák be.

    A politikust emlékeztették arra, hogy 2006-ban a rendőrség tagjai azonosító nélkül léptek fel a tüntetőkkel szemben. Arató Gergely azt mondta, hogy akkor a mostanihoz "semmiben nem hasonlító" zavargások törtek ki. A rendőri beavatkozások után a döntéshozók levonták a következtetéseket és olyan törvényeket alkottak, amelyek szabályok közé szorították a rendőrök fellépését - emelte ki.