Döntőbe jutna a magyar quados válogatott a Nemzetek Krosszán

    Budapest, 2019. október 3., csütörtök (MTI) - A hétvégén kerül sor a németországi Schwedtben a Nemzetek Krossza elnevezésű nemzetközi quados versenyre, amelyen rajthoz áll a Balogh László, Gönczöl Richárd, Karai Kristóf alkotta magyar válogatott is, a motorosok célja pedig az, hogy bejussanak a legjobb 15 csapatot felvonultató döntőbe.
hirdetés
    A viadal a sportág legnagyobb nemzetközi eseménye, amely a világbajnokságot hivatott pótolni, és erre az eseményre a gyári támogatással versenyző motorosok is sokat készülnek. A magyar csapat az elmúlt két évben is ott volt a mezőnyben, tavaly be is jutott a döntőbe, és végül 13. lett. A versenyen az idén több mint 30 ország válogatottja indul. A selejtezőben három csoportra osztják a versenyzőket, és az egyes fordulókban egyszerre két motoros megy végig a krosszpályán, végül az egyes versenyzők eredménye összeadódik és ennek alapján alakul ki a nemzetek rangsora. A döntőbe jutó 15 csapatot ismét három csoportra osztják, a futamokon 30 motoros küzd meg egymással, a végső sorrend pedig újra az eredmények összesítésével áll össze. A magyar csapat legfiatalabb tagja, a 18 éves Karai Kristóf - aki az idén 12. lett a 40 versenyzőt felvonultató Európa-bajnokság összetett pontversenyében - azt mondta az MTI-nek, idei teljesítményével bizonyította, hogy helye van a kontinens legjobbjai között, a Nemzetek Krosszára pedig önbizalommal telve utazik el. "A csehországi csapatbajnokságon egy lengyel és egy cseh versenyzővel együtt elsők lettünk, így mondhatom, komoly versenyszezonon vagyok túl, a legnagyobb kihívás pedig még hátra van" - jelentette ki Karai. Hozzátette, bízik abban, hogy a németországi viadalon döntőbe jut a magyar együttes, az pedig nagy siker lenne, ha a tavalyi 13. helyezésükön sikerülne javítaniuk.