Duda: a lengyelek hagyományosan szabad emberek
Budapest, 2018. november 11., vasárnap (MTI) - A lengyelek hagyományosan szabad emberek, akiknek saját értékrendjük van, amelyben mindig is támogatta őket a katolikus egyház - mondta a lengyel államfő országa függetlensége visszaszerzésének 100. évfordulója alkalmából nyilatkozva a Kossuth Rádiónak.
Andrzej Duda a Vasárnapi újság című műsorban hangsúlyozta: az
egyik legnagyobb lengyel, II. János Pál pápa Lengyelország európai
uniós csatlakozásakor arra figyelmeztette népét, hogy a belépést
követően is emlékezzen értékrendjére, amely hagyományai, kultúrája,
civilizációja része.
Ez nagyon fontos, mert mindig segített a lengyeleknek abban,
hogy népként túléljék a különböző helyzeteket - hangsúlyozta a
lengyel elnök, majd aláhúzta, a katolikus egyház mindig is őrködött
a szabadság felett.
Andrzej Duda reményét fejezte ki, hogy a lengyelek nem hagyják
ezt maguktól elvenni, azt követően, hogy az a kommunistáknak sem
sikerült.
Mint mondta, sok olyan ideológia van, amely megpróbál kitermelni
egy új embert, de reméli, hogy a lengyelek hatékonyan ellenállnak
ezeknek. A katolikus egyház nagy tiszteletnek örvend
Lengyelországban, sokan emlékeznek ugyanis, hogy az egyház mennyire
kivette részét a szabadság visszaszerzéséből.
Nagyon fontosnak nevezte, hogy a lengyel fiatalok büszkék
legyenek a lengyel történelemre, hozzáállásra. "Mi egy keményvágású
nép vagyunk!" - fogalmazott Duda, aki népét a gyep füvéhez
hasonlította, amelyen ugyan átszaladnak, lerohanják, utána mégis
feláll és tovább él a helyén.
Hangsúlyozta, hogy számára a közösség megértést, együttműködést
jelent. Példaként említette az észak-atlanti szövetséget, amelynek
tőlük távoli tagjai is szolidaritást mutatnak a biztonság érdekében.
"Szeretném, hogy ugyanez legyen az unióban is" - mondta, majd úgy
folytatta, hogy kölcsönös megértésre van szükség, a fontos érdekek
és aggályok félretétele nélkül.
A lengyel államfő beszélt arról is, hogy büszkék a Szolidaritás
mozgalomra, amely segített abban, hogy országa kitörjön a
kommunizmus sötétségéből. Kijelentette, Lengyelország
Magyarországhoz hasonlóan kulturálisan, politikailag és földrajzilag
is a Nyugat része.
Andrzej Duda elmondta: a lengyel és a magyar népet sok személyes
barátság is összeköti, és reméli, hogy ez a következő évszázadokban
is így marad.
A lengyel elnök fontosnak nevezte, hogy a lengyelek napközben
közösen, a lengyel zászló alatt egyesülve ünnepeljék országuk
függetlenségének visszaszerzését.