Eb-selejtezők - A történelem óvatosságra inti a vb-címvédő franciák szövetségi kapitányát
Párizs, 2019. március 18. hétfő (MTI/Reuters) - Didier Deschamps, a világbajnoki címvédő francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az erőviszonyok alapján könnyűnek ítélt csoport ellenére is óvatosan tekint az Európa-bajnoki selejtezősorozatra.
"A történelem megmutatta, hogy Franciaországnak gyakran
küzdelmes volt a selejtező" - nyilatkozta Deschamps a hétfői
sajtótájékoztatón. Kiemelte: ellenfeleik minden bizonnyal még akkor
is a védekezésre koncentrálnak majd ellenük, ha támadhatnának,
hiszen ők a csoport favoritjai.
"Kevés üres területünk lesz, de mi már találkoztunk ezzel a
taktikával" - folytatta Deschamps, akinek irányításával a francia
válogatott döntős volt a 2016-os, hazai rendezésű Eb-n, tavaly pedig
megnyerte az oroszországi vb-t.
"Precíznek és lendületesnek kell lennünk. Ezt azonban soha nem
könnyű megvalósítani, amivel tisztában vagyunk. Tudjuk, hogy mire
kell készülnünk, bár ez a fajta játék nem kedvező számunkra" -
mondta a szakvezető.
Deschamps hangsúlyozta: a francia keretből többen vasárnap még
klubjukban játszottak, a válogatottnál ezért két napot a
regenerálódásra szánnak, és a felkészülésre csupán kettő marad az
első mérkőzésig. Az edző szerint azonban ez nem jelent nekik
problémát, mert már hozzászoktak.
A franciák pénteken Moldova vendégeként kezdik meg szereplésüket
az Eb-selejtezőben, aztán jövő hétfőn Izlandot fogadják. A H
csoportban még Albánia, Törökország és Andorra szerepel.