Egy felmérés szerint csökkent a hazatérni akaró román vendégmunkások aránya

    Bukarest, 2019. augusztus 20., kedd (MTI) - Egy felmérés szerint két év alatt tíz százalékkal csökkent a hazatérni akaró román vendégmunkások aránya, így a külföldre távozottak több mint fele nem akar visszatérni szülőhazájába - közölte kedden egy civil szervezet.
hirdetés
    A Repatriot egyesület által ismertetett felmérésben az Open-I Research közvélemény-kutató intézet 1810 román vendégmunkást kérdezett meg, akik Spanyolországban, Olaszországban, Nagy Britanniában, Írországban, Németországban, az Egyesült Államokban, Franciaországban, Kanadában, Ausztriában, Norvégiában és Belgiumban élnek. A megkérdezettek 53 százaléka mondta azt, hogy nem akar visszatérni Romániába. A hosszabb távon hazatérést tervezők aránya 47 százalék, ami tíz százalékkal kevesebb a két évvel ezelőtt készült hasonló felmérés eredményeihez képest. A hazatérést elutasítók döntő többsége, 83 százaléka a korrupció elterjedtsége miatt, 72 százaléka a jelenlegi politikai pártok miatt nem hajlandó visszatérni Romániába. A megkérdezettek úgy vélték, hogy ha ez a két probléma valamelyest enyhülne, illetve javulna az egészségügyi, az oktatási rendszer színvonala és csökkenne a bürokrácia, akkor komolyan számolnának a hazatérés lehetőségével. A hivatalos becslések szerint mintegy 4 millió román állampolgár él külföldön. Ők 2002 után mentek külföldre munkavállalás céljából, nagy többségük Románia 2007-es EU-csatlakozása után, amikor megnyíltak a külföldi munkaerőpiacok a román vendégmunkások előtt.