Egy román belügyminisztériumi rendelet titkosságának feloldását kéri egy székelyföldi emberi jogi aktivista
Kolozsvár, 2018. június 19., kedd (MTI) - Pert indított egy román belügyminisztériumi rendelet titkosságának feloldásáért egy székelyföldi emberi jogi aktivista.
Árus Zsolt azt próbálta megtudni a minisztériumtól, hogy
jelenleg kapnak-e kiemelt fizetéspótlékot a magyar többségű Hargita
és Kovászna megyében szolgálatot teljesítő belügyminisztériumi
alkalmazottak, de kérését - a vonatkozó miniszteri rendelet
titkosságára hivatkozva - a tárca elutasította.
A jogvédő egy gyergyószentmiklósi keddi sajtótájékoztatón - és
saját blogján - számolt be a belügyminisztériumi adatigénylési
kísérletéről. A blogon közzé is tette a belügyminisztérium 2004-ben
elfogadott 132-es rendeletének szövegét, amelynek értelmében a
Hargita és Kovászna megyében szolgálatot teljesítő rendőröket 15
százalékos fizetéspótlék illeti meg. A rendelet ezt azzal indokolta,
hogy a tárca így próbál rendőröket és csendőröket vonzani a
székelyföldi megyékbe.
Árus Zsolt közérdekű adatigénylési kérésére a minisztérium
közölte: az idézett rendelet 2008 óta nem hatályos, de a jelenleg
érvényes javadalmazási kerettörvény is tartalmazza azt a
lehetőséget, hogy miniszteri rendelettel, bizonyos feltételek között
egyes rendőrök plusz jövedelemhez jussanak. A mostani
többletjuttatásokat megszabó S/7/2018-as miniszteri rendelet
szövegét azonban a tárca nem közölte, arra hivatkozva, hogy ez
szolgálati titoknak minősül.
A székelyföldi Hargita megyében a lakosság 85 százaléka vallotta
magát magyarnak a 2011-es népszámláláson, míg ez az arány a
szomszédos Kovászna megyében 74 százalékos volt. A régió román
nemzetiségű lakosságának jelentős hányadát teszik ki a Székelyföldre
települt belügyminisztériumi alkalmazottak és családtagjaik. Amint
Árus Zsolt a blogján közölte: 1989 óta a rendőrség állománya
igencsak felduzzadt, és Székelyföld általában vonzó célpont volt az
ország minden sarkából odaköltöző rendőrök számára.
Az aktivista szerint törvényellenes és diszkriminatív a
székelyföldi rendőröknek adott fizetéspótlék.