Elbocsátottak egy rendőrt New Yorkban egy halált okozó, öt évvel korábbi testi
    Washington, 2019. augusztus 19.m hétfő (MTI) - Elbocsátottak egy rendőrt New Yorkban egy halált okozó, öt évvel korábbi testi sértésért.
hirdetés
    James O'Neill, New York-i rendőrkapitány hétfőn sajtókonferencián jelentette be Daniel Pantaleo elbocsátását. Pantaleo egy 2014-es rendőri intézkedése nyomán meghalt egy férfi. Öt évvel ezelőtt a New York-i rendőrök New York Staten Island negyedében razziáztak, és feltartóztatták az afroamerikai Eric Garnert, aki feltételezéseik szerint csempészcigarettákat árult. A férfi ellenállt a letartóztatásnak, mire a rendőrök leteperték, Pantaleo pedig az egyébként tiltott fojtófogást alkalmazott. A jelenetet egy mobiltelefon rögzítette, miként azt is, hogy a földön fekvő Garner többször is azt kiáltotta: "nem kapok levegőt!". Nem sokkal később meghalt. A rendőri erőszak után Garner utolsó szavaival szervezett tömegdemonstrációt a Black Lives Matter (Fekete Életek Számítanak) nevű polgárjogi mozgalom, és az elmúlt öt esztendőben számtalan megmozdulás volt az ügyben. Daniel Pantaleót ugyanis egy helyi vádesküdtszék akkor nem fogta perbe, az igazságügyi minisztérium pedig úgy döntött, hogy nem indít eljárást ellene. A rendőr az incidens utáni hetekben már ismét szolgálatot teljesített. Az idén augusztus elején azonban Daniel Pantaleót felfüggesztették, miután egy bírói döntés úgy rendelkezett, hogy mégis meg kell indítani ellene a bűnvádi eljárást. Pantaleo elbocsátásának bejelentése után a rendőri szakszervezet azonnal elítélte a döntést, mondván, hogy a rendőrkapitány engedett a politikai nyomásnak, és ezzel egyúttal nagyobb veszélybe sodorta a többi szolgálatot teljesítő rendőrt. "A vezetés elhagyta a hajót és az utcán szolgálatot teljesítő rendőreink magukra maradtak, támogatás nélkül" - fogalmazott sajtótájékoztatóján Patrick Lynch, az egyik rendőri szervezet elnöke. Lynch egyben New York polgármestere, Bill de Blasio menesztését is követelte. Az elmúlt években a legélesebb bírálatok a Garner-ügy miatt érték Bill de Blasiót, aki a 2020-as elnökválasztások egyik demokrata párti elnökjelölt-aspiránsa. Elemzők szerint az ügy "kezelése" befolyásolhatja a választási kampányának sikerességét is, annál is inkább, mert amerikai lapjelentések szerint emberi jogi szervezetek régóta panaszkodnak a New York afroamerikai és spanyolajkú közösségeit érő rendőrségi túlkapásokra. 2015-ben egyébként New York városa 5.9 millió dolláros peren kívüli megállapodást kötött a Garner-családdal a per elkerülése érdekében.