Elfogadta a szerb parlament a 2017-es költségvetést
Belgrád, 2016. december 10., szombat (MTI) - Elfogadták a szerb parlament képviselői szombaton a 2017. évi költségvetést, amely a bruttó hazai termék 1,7 százalékát kitevő, azaz 69,1 milliárd dináros (176,2 milliárd forint) hiánnyal számol.
A 250 fős törvényhozás 153 képviselőjének igen szavazatával
jóváhagyott költségvetés szerint jövőre Szerbia 1092,9 milliárd
dinár (2786,9 milliárd forint) bevétellel és 1162 milliárd dinár
(2963,1 milliárd forint) kiadással számolhat.
A költségvetés tervének kialakításakor figyelembe vették, hogy
2017-ben a bruttó hazai termék várhatóan 3 százalékkal növekszik,
míg az infláció eléri a 2,4 százalékot.
Az ideihez hasonlóan a jövő évi költségvetést is a Nemzetközi
Valutaalappal (IMF) kötött 1,2 milliárd eurós, hároméves készenléti
hitelről szóló megállapodás figyelembevételével alakították ki. A
megállapodás értelmében az IMF Belgrádtól azt várja, hogy csökkentse
a költségvetési hiányt, valamint a GDP 72,1 százalékát kitevő
államadósság mértékét.