Elhunyt Horesnyi László Jászai Mari-díjas színművész

    Budapest, 2018. február 9., péntek (MTI) - Életének 81. évében elhunyt Horesnyi László Jászai Mari-díjas színművész - adta hírül Facebook-oldalán a Madách Színház pénteken.
hirdetés
    Horesnyi László 1937. október 2-án született Szegeden. 1963-ban végzett a Színművészeti Főiskolán, majd a győri Kisfaludy Színház és a Szegedi Nemzeti Színház után 1969-ben szerződött a Madách Színházhoz, amelynek haláláig tagja volt - írják.

    Mint fogalmaznak, Horesnyi László erős, robbanékony személyiségével, jelentős karakterszerepek megformálásával lett népszerű a közönség körében. Az Ádám Ottó vezette Madách Színház prózai előadásainak fontos szereplője volt, jelentős szerepei között volt Brabantio Shakespeare Othellójában, Pongrácz István a Beszterce ostromában, Scserbackij herceg az Anna Kareninában, Petúr bán a Bánk bánban, Edgar a Lear királyban, Tóth Mihály A Noszty fiú esete Tóth Marival című darabban, valamint Andrej Bolkonszkij herceg a Háború és békében.

    Horesnyi László több tucatnyi játékfilmben és tévéjátékban játszott a televíziózás hőskorában, különös tehetsége volt az elesett kisember vagy a gonosz antihős megformálásához. Utolsó szerepe a Madách Színházban Az Operaház Fantomjának árverési kikiáltója, amelyben majdnem haláláig színpadra lépett - olvasható a színház közleményében.

    A Madách Színház honlapja szerint Horesnyi Lászlót január 27-én érte a halál.