Eljárást indítanak rasszizmussal vádolt holland rendőrök ellen

    Brüsszel/Rotterdam, 2020. július 3., péntek (MTI) - Eljárást indít az ügyészség, öt holland rendőr ellen, akik a WhatsApp telefonos alkalmazáson keresztül rasszista üzeneteket osztottak meg egymással - írja pénteken a helyi sajtó.
hirdetés
    A holland napilapok szerint, a Rotterdamban dolgozó rendőrök, a chat-csoportban feketéket gyaláztak, "afrikai szemétként, rákos daganatként illetve rongyos migránsként" utalva rájuk, illetve lelövésükkel is fenyegetőztek. A rendőröket a nyomozás végéig felfüggesztették állásukból. Karin Krukkert rotterdami rendőrfőkapitány-helyettes a sajtónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy az érintettek "átléptek minden határt, és visszaéltek kollegáik és a polgárok bizalmával". Martin Sitalsing, a rasszizmus elleni küzdelemért felelős rendőrfőkapitány szerint, a rasszista chat-csoportok igen gyakoriak a rendőrség köreiben, nem csak Hollandiában, hanem mindenhol máshol is. "Ezt a jelenséget fel kell számolnunk, de ez csak akkor lehetséges, ha a rasszizmus és a diszkrimináció minden formája ellen küzdelmet folytatunk" - nyilatkozta. A helyi sajtó is megerősítette, hogy ez nem az első eset, hogy rendfenntartó erőknél dolgozó személyek chat-csoportokban gyűlölködő üzeneteket váltanak. Nemrégiben ugyancsak 5 rendőrt mentettek fel a szolgálat alól a kelet-európai emberekre tett megjegyzéseik miatt, továbbá Hágában négy rendőrt vontak fegyelmi eljárás alá, mivel a Facebookon egy marokkói származású elítélttel kegyetlenkedő videót osztottak meg.