Elmarasztalta a spanyol államot a legfelsőbb bíróság, mert nem teljesítette a menekültkvótát
Madrid, 2018. július 11., szerda (MTI) - A spanyol legfelsőbb bíróság elmarasztaló ítéletet hozott szerdán a spanyol állammal szemben, amiért az nem teljesítette vállalását a menedékkérőknek az európai uniós tagországok közötti, kvóták szerinti elosztási mechanizmusában.
Az Európai Bizottság 2015-ös döntése értelmében a dél-európai
országnak két év alatt 19 449 menedékkérőt kellett volna átvennie
Görögországtól és Olaszországtól.
A spanyol menekültügyi hivatal (OAR) adatai szerint azonban 2018
március 4-ig 2500 menedékkérelmi eljárást folytattak le, vagyis az
előírt szám 12,85 százalékát. Március 22-ig pedig összesen 1359
áthelyezés valósult meg, ami a vállalás 7 százalékát jelenti.
Az állammal szemben az Associació de Suport a Stop Mare Mortum
nevű civil szervezet nyújtotta be a keresetet.
A per során a spanyol állam az adminisztrációs eljárás
nehézkességével érvelt, hangsúlyozva, hogy részéről megtette a
szükséges lépéseket a menedékkérők áthelyezése érdekében.
A bíróság szerint azonban a súlyos adminisztratív nehézségek sem
adnak felmentést a kötelezettségek alól, ezért ítéletében a kvóta
teljesítését írta elő az állam számára.
Az Európai Bizottság szóvivője tavaly szeptemberben, a kétéves
határidő lejártakor sikeresnek értékelte az uniós elosztási
mechanizmust, amelynek alkalmazásával a tagállamok 29 ezer,
nemzetközi védelemre jogosult menekültet vettek át.
Tove Ernst akkor felhívta a tagországok figyelmét arra, hogy
továbbra is tegyenek eleget vállalt feladataiknak és jogi
kötelezettségeiknek az áthelyezéseket illetően.