Előzetes letartóztatásba helyezték az újra elfogott volt ukrán parlamenti képviselőt

    Kijev, 2018. február 10., szombat (MTI) - Az illetékes kijevi bíróság az őrizetbe vételtől számított hatvan napra előzetes letartóztatásba helyezte Olekszandr Sepeljevet - jelentette szombaton az UNIAN ukrán hírügynökség. A gyilkosságban való részvétellel és hazaárulással is gyanúsított volt ukrán parlamenti képviselőt évekkel ezelőtt a magyar hatóságok adtak ki Ukrajnának, de nem sokkal később ismét megszökött az igazságszolgáltatás elől, és most fogták el újra.
hirdetés
    Sepeljevet csütörtökön vették őrizetbe az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai Kijev környékén. A bírósági tárgyalás, amelyen döntöttek fogva tartásának körülményeiről, még péntek délután elkezdődött, a döntés azonban csak szombatra virradóra született meg.

    A politikus a tárgyalóteremben mindkét szeme alatt véraláfutással és egy kék-zöld folttal a homlokán jelent meg.

    A tárgyalás egyik szünetében újságíróknak nyilatkozva azt állította, hogy napokkal az őrizetbe vétele előtt elrabolták őt, és fogva tartották egy garázsszerű helyiségben, ahol veréssel próbáltak információkat kiszedni belőle vezető politikusok - köztük Petro Porosenko elnök, Julija Timosenko volt kormányfő, az ellenzéki Haza párt vezetője, Olekszandr Turcsinov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) tikára - oligarchákkal fennálló kapcsolatairól.

    Állítása szerint fogva tartói a katonai ügyészség különleges részlege tagjainak mondták magukat. Csütörtökön kirakták egy Kijev környéki erdőben, ahová névtelen telefonhívásra érkeztek ki az SZBU munkatársai, és őrizetbe vették - mondta.

    A 112.ua hírportál szerint az SZBU sajtótitkára a Facebookra írt bejegyzésében leszögezte: az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai mindig, így a politikus őrizetbe vételénél is kizárólag a jog keretein belül tevékenykednek. Olena Hitljanszka kijelentette, hogy nem az SZBU tagjai bántalmazták a férfit. Közölte, hogy a katonai ügyészség vizsgálatot indított Sepeljev állítólagos elrablásának és bántalmazásának felderítésére, a nyomozást az SZBU hatáskörébe utalta. Hozzáfűzte, hogy igazságügyi orvosszakértői vizsgálatot fognak végezni annak megállapítására, mikor szerezte a politikus a sérüléseit.

    Sepeljevet - aki emberölésben és gyilkossági kísérletben való részvétel, valamint sikkasztás miatt nemzetközi körözés alatt állt - 2013 júliusában Budapesten vették őrizetbe feleségével együtt a magyar hatóságok. A házaspárt 2014. március 26-án kiadták Ukrajnának. Feleségét az illetékes ukrán bíróság óvadék ellenében szabadlábra, a férfit viszont előzetes letartóztatásba helyezte, 2014. július 6-án azonban megszökött.

    2015-ben Moszkva környékén az orosz hatóságok őrizetbe vették, de aztán elengedték. 2017 áprilisában az orosz sajtó arról adott hírt, hogy az ukrán politikust Moszkvában állítólag ismét őrizetbe vették, ezt azonban hivatalos források nem erősítették meg.

    Míg szökésben volt, 2016 augusztusában az ukrán katonai ügyészség is eljárást indított ellene hazaárulás vádjával, miután olyan információk jutottak az ukrán hatóságok birtokába, amelyek szerint Sepeljev az FSZB orosz titkosszolgálatnak dolgozott.

    Sepeljev két cikluson át parlamenti képviselő volt Julija Timosenko egykori kormányfő frakciójának tagjaként. 2010-ben kizárták, ekkor csatlakozott a - később, 2014-ben a Majdan-tüntetések nyomán hivatalából menesztett - Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártjához.