EP-választás - Európáért tartott fáklyás felvonulást az MSZP-Párbeszéd

    Budapest, 2019. május 9., csütörtök (MTI) - Európa jövőjét, a szociális Európa megvalósítását nevezték a május 26-i európai parlamenti (EP) választás tétjének az MSZP-Párbeszéd vezetői csütörtökön, az Európa-nap alkalmából tartott budapesti rendezvényen.
hirdetés
    Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, az MSZP-Párbeszéd közös listájának vezetője a Szent Gellért téren, a két párt által szervezett fáklyás felvonulás előtt azt mondta: a jövő Európájának nem a multikról, nem a nemzetállamokról, hanem a munkavállalókról, a családokról kell szólnia.

    Hozzátette: azért küzdenek, hogy a miniszterelnök által aktívan szervezett nacionalisták, populisták ne kerüljenek Európa jövőjét meghatározó helyzetbe.

    A szocialista politikus szerint az a kérdés, hogy május 26. után az EU az együttműködésről szól-e, vagy a nemzetállamok vezetői ragadják magukhoz a kezdeményezést csak azért, hogy saját országukban bebiztosítsák a hatalmukat. Itt Magyarországon pedig azért, hogy az uniós támogatásokat ellophassák - mondta az ellenzéki párt elnöke.

    Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, úgy fogalmazott: "Magyarország európai uniós csatlakozásakor megvalósulni látszott az álmunk, hogy a sajtó szabad működése, szabad választások és az esélyek egyenlősége mellett békében élhetünk, ezt az álmot ellopták tőlünk, a tolvajt pedig Orbán Viktornak hívják".

    Az ellenzéki politikus annak a véleményének adott hangot, hogy Orbán Viktor Putyin bábjaival, szélsőjobboldali barátaival, Salvinivel, Le Pennel, Wilders-szel összefogva az Európai Unió szétverésére tör. Annak érdekében teszi, hogy Oroszország karmaiba lökje a meggyengült közösséget, vagyis Orbán Viktor Európa és Magyarország árulója - mondta.

    Hogy ezt megakadályozzuk, olyan képviselőket kell az EP-be juttatni, akik szembe mernek szállni a Putyin-csatlósokkal - hangsúlyozta.

    Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szerint 80 éve éppen az akkori Orbánok politikája vezetett a második világháborúhoz, amelynek 52 millióan estek áldozatul. Ezért nem hagyhatjuk, hogy újra behozzák az újfasizmust Magyarországra és bárki Európa-ellenes politikát folytasson a magyarság nevében - figyelmeztetett.

    "Május 26-án döntenünk kell: Európa, vagy Orbánisztán" - mondta a politikus.

    Tüttő Kata szocialista EP-képviselőjelölt szerint az EU ma már több mint egy békeszövetség, több mint egy kereskedelmi szövetség és több mint a nemzetek szövetsége. Ez ma az európai polgárok, az európai emberek szövetsége a jólétért, a biztonságért és a jövő generációjáért - fűzte hozzá.

    Karácsony Gergely, aki több baloldali párt főpolgármester-jelöltje, a Párbeszéd társelnöke azt mondta: arra szövetkeztek, hogy a többséget támogassák az oligarchákkal, a "ner-lovagokkal", vagyis a kiváltságosokkal szemben.

    Mint mondta: "Orbán Viktor nem Európa DNS-e, hanem Európa vírusa. Most fog eldőlni, hogy Európa immunrendszere elég erős-e ahhoz, hogy legyőzze ezt a vírust".

    Úgy folytatta, "az októberi önkormányzati választásokon vissza kell foglalni városainkat és falvainkat a kiskirályoktól". A zsarnoki politikát mindig a nagyvárosok rúgják le elsőként magukról. Így lesz ez Budapesten is - mondta a főpolgármester-jelölt.

    A demonstráció keretében a résztvevők piros luftballonokkal és fáklyákkal a kezükben a Szent Gellért térről a Fővám térre vonultak.

    (FOTÓ)