EP-választás - Jobbik: a korrupció felszámolása és a bérunió a tét
Budapest, 2019. május 8., szerda (MTI) - A korrupció felszámolását és a mesterségesen alacsonyan tartott bérek korszakának lezárását, a Jobbik által szorgalmazott bérunió megvalósítását nevezte az európai parlamenti (EP-) választás tétjének szerdai sajtótájékoztatóján Szilágyi György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.
Arra szólította fel a kormányt és miniszterelnököt, hogy
közöljék, miből fizette a kormányfő magánrepülős utazásait, illetve
mutassák be azok számláit. Szerinte Orbán Viktor vagyoni helyzete
nem engedi meg az ilyen utakat, amelyeknek "alaphangon másfél-két
millió forint az ára".
Jelezte: szintén választ várnak arra a kérdésre, született-e
kormánymegállapodás arról, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal
építéséhez több tízezer kínai vendégmunkás érkezik Magyarországra.
Az ellenzéki politikus szerint a válasz meghatározhatja
Magyarország jövőképét, hiszen ha kínaiak dolgoznak majd a
beruházáson, az azt mutatja, hogy a kormányzat - ahelyett, hogy a
hazai bérek emelésével és a kivándorlás megállításával foglalkozna -
külföldi munkaerővel tölti be az üres állásokat.
Szilágyi György kiemelte, pártja könyörtelenül le akar számolni
Magyarországon a korrupcióval, ezért is támogatják Magyarország
csatlakozását az európai ügyészséghez. Mi a korrupció ellen
harcolunk, Orbán Viktor és csapata a korrupciót kívánja fenntartani
- jelentette ki.
Megemlítette: a nemzetbiztonsági okokból titkosítottakon kívül
nyilvánosságra hozná a kormány által kötött szerződéseket.
Amikor az Ujhelyi István MSZP-s politikus által javasolt európai
parlamenti "akciócsoportról" kérdezték, Szilágyi György azt közölte,
pártja a parlamentbe jutása óta bármely politikai erővel hajlandó
együttműködni olyan ügyekben, amelyek Magyarország érdekét
szolgálják.