EP-választás - MSZP: Frans Timmermans Orbán Viktorral akar vitázni

    Budapest, május 10., péntek (MTI) - A szocialisták európai csúcsjelöltje arra készül, hogy az Euronews hírcsatorna meghívására televíziós politikai vitán vegyen részt Orbán Viktorral - közölte Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-)képviselő pénteken Budapesten, felszólítva a magyar miniszterelnököt, hogy fogadja el a felkérést.
hirdetés
    Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy mikor lenne a vita, azt felelte, hogy Frans Timmermans az MSZP meghívására jövő hét szombaton érkezik Budapestre, hogy részt vegyen a párt kongresszusán. Ha a magyar kormányfő komolyan gondolja, hogy vannak érvei, akkor aznap, vagyis május 18-án délelőtt az Euronews szerkesztőségében leülhetnek egymással vitázni - közölte.

    Ujhelyi István azt mondta, Európa egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen irányba indul el az EU a következő hetekben. A kontinens előtt két út áll: az egyik azoké az "Európa-ellenes, populista erőké, nacionalistáké és újfasisztáké", akik egy olyan tömörülésbe igyekeznek, aminek "egyik zászlóvivője Orbán Viktor (...) lesz a következő években", a másik pedig a Frans Timmermans és az európai szocialisták által kijelölt szociális Európa víziója - hangoztatta az EP-képviselő.