EP-választás - Századvég: az MSZP-szavazók többsége nem ért egyet a Timmermans-féle bevándorláspárti politikával
Budapest, 2019. február 15., péntek (MTI) - A Frans Timmermans, az európai szocialisták csúcsjelöltje által képviselt bevándorlás- és kvótapárti politikát még a saját, baloldali tábora sem támogatja Magyarországon - közölte a Századvég Alapítvány a közelmúltban elvégzett közvélemény-kutatására alapozva pénteken az MTI-vel.
Mint írták, pénteken Magyarországra, az MSZP kongresszusára
érkezik Frans Timmermans, az európai szocialisták csúcsjelöltje. A
Századvég Alapítvány hozzátette: Timmermans korábban sokszor élesen
bírálta az Orbán-kormány bevándorláspolitikáját, és ő volt az
Európai Bizottság alelnökeként az egyik első európai politikus, aki
támogatta a kvótarendszer bevezetését és a migránsok szétosztását a
tagállamok között.
Álláspontja azóta sem változott, hiszen a jelenleg is zajló
EP-kampányban egyik megszólalásában tett hitet amellett, hogy külön
csatornát kell létrehozni az Európába irányuló migráció számára -
jegyezték meg. Mint írták, Frans Timmermans a migrációs válság
kezdete óta aktívan közreműködik a bevándorláspárti javaslatok
előkészítésében, pár héttel ezelőtt javasolta a Soros-szervezetek
támogatásának háromszorosára emelését, és évek óta sürgeti a
migrációt elutasító országok megbüntetését, valamint az illegális
gazdasági migráció legalizálását.
Az elemzésben megjegyezték: a Soros György egyik legmegbízhatóbb
szövetségesének számító politikus vizitje komoly üzenettel bír,
Timmermans magyarországi látogatásával még inkább integrálja az
európai bevándorláspárti erők táborába a legnagyobb magyar baloldali
ellenzéki pártot, az MSZP-t. Timmermans fogadásával a magyar
szocialista politikusok pedig ismét hitet tesznek a Soros György
által diktált politika, azaz a kvóták és az illegális bevándorlás
mellett - írták.
Jelezték: közvélemény-kutatásuk alapján azonban arra lehet
következtetni, hogy Timmermans magyarországi látogatásával
"valójában felesleges köröket fut", "hiszen, ahogy az MSZP
politikusai, úgy Timmermans sem vette figyelembe, hogy
Magyarországon nemzeti konszenzus alakult ki a migráció kérdésében".
Azzal, hogy Timmermanst támogatják, az MSZP politikusai
figyelmen kívül hagyják saját választóik véleményét és akaratát,
ugyanis Timmermans által képviselt politikát az MSZP-szavazók döntő
többsége elutasítja - jegyezték meg.
A Századvég kutatásából kiderül, hogy a magyarok 81 százaléka
elutasítja az uniós kvótarendszer tervét, ami alapján migránsokat
osztanának el a tagországok között. Ebben a tekintetben lényegében
pártszimpátiától függetlenül egységes a lakosság véleménye, hiszen
minden párt táborában többségben vannak azok, akik ellenzik a
kvótarendszert. a Fidesz-szavazók 94, a Jobbik-szavazók 81, az
MSZP-szavazók 69, az LMP-szavazók 65, a DK-szavazók 59, a
Momentum-szavazók 49 százaléka nem ért egyet a kvótákkal.
A felmérés szerint a demográfiai problémák kezelését illetően
is világos a magyarok álláspontja: a megkérdezettek 91 százaléka
szerint a népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok
erőteljesebb támogatásával kell orvosolni. Ebben a tekintetben a
pártszimpátia alapján sincs vita: az ellenzéki pártok szavazóinak
átlagosan több mint 80 százaléka ezen az állásponton van, sőt az
MSZP-szavazók 77 százaléka szerint is erős családpolitikára van
szükség bevándorlás helyett.
A Századvég február 8-12. között, ezer, véletlenszerűen
kiválasztott ember megkérdezésével végezte el telefonos kutatását. A
felmérés hibahatára legfeljebb 3,2 százalékpont.