Felszámoló: Matyi Dezső korábbi cégének hitelezői nélkül nem lehet tárgyalni az Alexandra-hálózat jövőjéről
Pécs, 2017. február 9., csütörtök (MTI) - Több mint 9 milliárd forintot követel 102 hitelező az Alexandra-boltokat korábban üzemeltető Pécsi Direkt Kft.-től, ezért az ő érdekeik figyelembe vétele nélkül nem lehet jogszerűen tárgyalni a hálózat jövőjéről - közölte a Matyi Dezső pécsi nagyvállalkozó korábbi könyvkereskedelmi cégének felszámolását végző Kvantál Kft. csütörtökön az MTI-vel.
A társaság az Alexandra könyvesbolt-hálózat ügyének
előzményeiről azt írta: a boltokat 2014-ig üzemeltető Pécsi Direkt
Kft. ellen a Fővárosi Törvényszék 2015. március végén rendelt el -
jelenleg is zajló - felszámolási eljárást.
Kiemelték: a felszámolási eljárás előtt a Pécsi Direkt Kft.
értékesítette a készleteit, köztük 5 milliárd forint értékű
könyveket, hanghordozókat, és a több mint egy milliárd forintért
kiépített könyvesbolti berendezéseket is.
A vagyontárgyak "végső soron pénzfizetés nélkül kerültek" a
Rainbow Üzletlánc Kft. és a Könyvbazár Kft. birtokába - áll a
kommünikében, amely úgy fogalmaz: "a Pécsi Direkt Kft. vagyona a
felszámoló szerint indokolatlanul befogadott számlák kifizetésével,
indokolatlan költségek elszámolásával is csökkent".
A felszámoló álláspontját úgy összegezte: "a
fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet miatt a Pécsi Direkt Kft.
menedzsmentje a vállalat vagyonát jogellenesen, a hitelezők kárára,
a kiadókat, önkormányzatokat és az adóhatóságot kijátszva átruházta
más cégekre, akik nem fizették ki a vagyon ellenértékét".
A Pécsi Direkt Kft. felszámolója 102 hitelezőt tart nyilván,
köztük könyvkiadókat, önkormányzatokat, bankokat és a Nemzeti Adó-
és Vámhivatalt (NAV) -; a hitelezői igények összege több mint 9
milliárd forint.
A közlemény szerint a felszámoló több pert indított "az eltűnt
vagyon" visszakövetelésére az érintett cégek ellen, illetve
kezdeményezték a Pécsi Direkt Kft. volt vezetőjének felelősségre
vonását.
Mint hozzátették, feljelentést tettek csődbűncselekmény,
sikkasztás, csalás, költségvetési csalás, hűtlen kezelés és tartozás
fedezetének elvonásának gyanúja miatt.
Tájékoztatásuk szerint az ügyben a NAV nyomozást folytat.
Kuperczkó Adrienn, a NAV dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának
szóvivője az MTI megkeresésére későbbre ígért tájékoztatást az
ügyben.
A Rainbow Üzletlánc Kft. átvilágítását végző PD Consulting
Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft. január végén jelentette be,
hogy befektetőt keres az országszerte ötvenhat
Alexandra-könyvesboltot üzemeltető cég és mintegy 350
munkavállalójának megmentése érdekében.
Matyi Dezső erre reagálva akkor közölte: a PD Consulting célja
nem az Alexandra-hálózat, a munkavállalók és a magyar könyvpiac
20-25 százalékát uraló eladótér megmentése, "hanem annak jogellenes
megszerzése, eladása, és a vételár eltüntetése".
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének (MKKE)
korábbi tájékoztatása szerint a Matyi Dezső vezette Könyvbazár Kft.
hárommilliárd forintot meghaladó adósságot halmozott fel
könyvkereskedelmi partnerei felé. A kiadók túlnyomó többsége már
visszahívta könyveit az Alexandra bolthálózatából, és a szerződések
szerinti 30-60 nap leteltével peres úton próbálja behajtani a
Könyvbazár Kft. tartozásait.
A MKKE szintén január végén azt javasolta, hogy az állam
vásárolja fel az Alexandra cégcsoporttal szembeni követeléseket,
mivel az a behajtásában sokkal hatékonyabban képes eljárni, mint az
érintett csaknem 400 beszállító.
A Kvantál Kft. csütörtökön ugyanakkor arra hívta fel a
figyelmet, hogy a Pécsi Direkt-hitelezők érdekeinek figyelembe
vétele nélkül jogszerűen sem a készletekről, sem az üzletekről nem
lehet tárgyalni, illetve megállapodást kötni.