Férfi ökölvívó vb - Szocsi helyett Jekatyerinburg lesz a házigazda

    Budapest, 2019. január 30., szerda (MTI) - Az Orosz Ökölvívó Szövetség kérésére Szocsi helyett Jekatyerinburgban rendezik meg idén szeptember 7. és 21. között a férfi ökölvívó-világbajnokságot.
hirdetés
    Az olimpiai sportokra szakosodott insidethegames.biz szakportál a nemzetközi szövetség (AIBA) közleményére hivatkozva szerdán számolt be a helyszín megváltoztatásáról.

    Az AIBA végrehajtó bizottsága 2017 júliusában ítélte oda a vb rendezési jogát Szocsinak, de a döntés miatt vitába keveredett a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA), amely akkoriban épp az orosz ügynökség (RUSADA) nem megfelelő működése miatt folytatott vizsgálatokat. A WADA akkori szabályai szerint ugyanis a nemzetközi szövetségeknek "mindent meg kellett tenniük annak érdekében", hogy csak olyan országoknak ítéljenek oda világbajnoki rendezést, amelyeknek nemzeti olimpiai és paralimpiai bizottságai, valamint doppingellenes ügynökségei mindenben megfelelnek a WADA előírásainak. Az AIBA azzal védekezett, hogy csak Szocsinak volt megfelelő a pályázata, a rivális ukrán jelentkezővel pedig több probléma is akadt.

    Férfi ökölvívó-vb-t legutóbb 1989-ben rendeztek Oroszországban, akkor Moszkva volt a házigazda. Az idei női vb-re szintén Oroszországban, Ulan Udéban kerül sor októberben.

    A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaly november 30-án befagyasztotta a kapcsolatot az AIBA-val, mert úgy ítélte meg, hogy több területen továbbra is komoly problémák vannak a szervezetnél. A legnagyobb bizonytalanságot az AIBA pénzügyi helyzete és gazdálkodása, valamint a november elején megválasztott elnök, Gafur Rahimov személye okozza, akit az Egyesült Államokban Üzbegisztán vezető bűnözői között tartanak számon.

    A kapcsolat befagyasztása azt jelenti, hogy a NOB azonnal felfüggesztette az AIBA-nak szánt kifizetéseit, a szövetség pedig nem használhatja az olimpiai ötkarikát és a 2020-as nyári játékok logóját sem. Az AIBA nem lehet kapcsolatban a tokiói olimpia szervezőivel, a jegyeladásokat sem intézheti a sportág versenyeire, sőt, a kvalifikációs rendszert sem határozhatja meg, nem tervezhet tesztversenyt a japán fővárosba és az olimpiai bokszprogramot sem alakíthatja ki.

    A NOB Nenad Lalovic - a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke - vezetésével vizsgálóbizottságot hozott létre, amely az AIBA helyzetével foglalkozik. A bizottság első ülésére az ökölvívást irányító szövetségtől senkit sem hívtak meg.

    A jövő évi olimpiai játékok ökölvívótornájáról júniusban, a NOB lausanne-i ülésén születhet döntés. Akkor dőlhet el, milyen formában szerepel a sportág a tokiói programban, illetve ki szervezi meg a versenyeket, és miként lehet kijutni az ötkarikás játékokra.