Fesztivállal zárja a szezont a Budapest Park

    Budapest, 2019. szeptember 25., szerda (MTI) - Kapuzárási Piknik Fesztivállal zárja az idei szezont a Budapest Park, ahol csütörtökön a 30Y, pénteken a Margaret Island, szombaton pedig a Brains ad koncertet.
hirdetés
    Kólya Dániel, a Budapest Park ügyvezető igazgatója elmondta: csütörtöktől három estén át összesen kilenc koncert és három party várja a közönséget. A Planet 8 fantázianevet viselő nyolcadik évadról elmondta: minden eddiginél sikeresebb szezont zárnak, a 88 nyitvatartási napon az összes nézőszám várhatóan meghaladja a 600 ezret. Kiemelte: a Budapest Parkban idén több mint 150 magyar zenekar állt színpadra, és olyan világsztárok is felléptek, mint Iggy Pop, a Disturbed, a Three Days Grace, a Sum 41, Zaz és a Thirty Seconds To Mars. A Budapest Park helyet adott a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum installációjának, és két kiállítást is bemutatott a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. A zenei programok mellett újcirkuszi produkciók is szerepeltek a kínálatban. Kiemelte: megrendezték a sztárfellépőket felvonultató UNICEF Fesztivált, amelynek jegybevételével a világ legelesettebb gyermekeit támogatták. Az idén mintegy húsz szervezeten keresztül segítettek a rászorulóknak. A záró minifesztiválról Beck Zoli, a 30Y együttes énekese és dalszerzője elmondta: csütörtöki fellépésükön vendégzenekarként az Árnyéknyúl és a Carson Coma áll színpadra. Mint fogalmazott, a programba 17 éve és az idén kiadott számokat is beválogattak. Kiemelte, hogy olyan színpadi látványt terveznek, amely a környezettudatosságról szól, a koncert díszlete újrahasznosított anyagból készült. A pénteki koncertnapon a Margaret Island két vendégzenekara a Chain Bridge Pop és a Mörk lesz. Füstös Bálint, a Margaret Island gitárosa elmondta: a zenekar 5. születésnapját ünnepli, egy pörgős, fesztiválhangulatú koncertre, és egy dalpremierre is készülnek. A Hagyd kint címmel a Parknak készült dalban Járai Márk (Halott Pénz), Papp Szabi (Supernem) és Zentai Márk (Mörk) is közreműködik. A minifesztivált a Brains zárja. Kéri András, azaz Mc Columbo, az együttes frontembere elmondta: a szombat este a táncról fog szólni. Myra Monoka zenekara és JumoDaddy lemezbemutató koncertje után lépnek fel, mintegy száztagú tánckarral. A sajtótájékoztatón bemutatták a Bin There elnevezésű projektet is, amelyben zenekari ereklyéket - például törött dobverőt, elszakadt húrt, pengetőt, dallistát - gyűjtöttek össze a fellépéseken, zártak egy kapszulába, és állítanak ki. A kapszulákat október 11-től online árverésre bocsátják, a befolyt összeget pedig a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítványnak ajánlják fel. (FOTÓ)