Fetter Erik is csatlakozik a Kometa Cycling Teamhez

    Budapest, 2019. szeptember 27., péntek (MTI) - Fetter Erik csatlakozik Alberto Contador országúti kerékpáros csapatához, a Dina Mártont is foglalkoztató Kometa Cycling Teamhez.
hirdetés
    Pénteki tájékoztatása szerint a harmadik szezonjára készülő kontinentális csapat 2020-as névsorában egy spanyol és egy olasz igazolás mellett szerepel a Pannon Cycling Teamből érkező 19 éves Fetter is. Fetter 2018-ban még a hegyikerékpárosok között szerzett junior magyar bajnoki címet, az idei volt az első idénye országúti kerékpárban. A Tour de Hongrie-n és a szebeni körversenyen egyformán 17. lett, majd a magyar válogatott tagjaként részt vett a Tour de l'Aveniren. Pénteken (ma) pedig a yorkshire-i világbajnokságon az öt magyar induló egyike lesz az U23-as mezőnyversenyben. "Ezzel az igazolással egy gyerekkori álmom válik valóra" - idézte a közlemény Fettert, aki hozzátette: bár korábban távolinak tűnt számára, hogy egy ilyen magas szintű csapathoz csatlakozzon, a mostani nagy előrelépéssel "minden munka és elkötelezettség kifizetődött". "A célom, hogy lépésről lépésre közelebb kerüljek a World Tourhoz" - fogalmazott. - "Most azt mondanám, hogy az országúti kerékpár minden területén viszonylag erős vagyok, mivel jó sprinternek tartom magam és jól bírom a hegyi szakaszokat is. Az elkövetkezendő néhány évben fog eldőlni, hogy melyik területen fejlődök legjobban." Dina Márton júniusban csatlakozott a csapathoz, bemutatkozásakor másodikként zárt összetettben a Tour de Hongrie-n, míg a burgosi körversenyen - annak ellenére, hogy az első szakaszon bukott - 19. lett összetettben. Ráadásul a júliusi hegyikerékpáros ob-n is aranyérmes lett. A világbajnokságon vasárnap a felnőtt mezőnyversenyben rajthoz álló 23 éves Dina kiemelte, a Kometa a legmegfelelőbb csapat a fejlődéséhez. Ivan Basso sportigazgató azt mondta, évről évre erősödik a kapcsolódásuk a magyar kerékpársporthoz, és keményen dolgoznak, hogy felkutassák a fiatal tehetségeket Dér Zsolt, a válogatott szövetségi kapitánya segítségével. "Dina Márton már bizonyította rátermettségét és biztos vagyok benne, hogy még nagyon sokat tud fejlődni. Ez lesz Márton első teljes szezonja a csapatban. Erik sokkal fiatalabb, de nagyon tehetségesnek tartom, és bízom benne, hogy sokat tud majd nálunk fejlődni. Türelmesnek kell lennünk, mivel tényleg nagyon fiatal még" - fogalmazott a kétszeres Giro d'Italia-győztes Basso.