Budapest, 2020. július 11., szombat (MTI) - A Fidelitas politikai nyilatkozatban szólította fel a baloldali ellenzéket, hogy azonnal hagyjon fel a véleménynyilvánítás szabadságának akadályozásával és az illegális adatgyűjtéssel.
A Fidelitas országos választmányának szombaton elfogadott
politikai nyilatkozatában úgy fogalmaztak: a leghatározottabban
elutasítják a demokratikus és szabad véleménynyilvánítás bármilyen
akadályoztatását vagy korlátozását és kiállnak a személyes adatok
védelme mellett. "A 2010 előtti baloldali kormányok idején már
láttuk, hogy a gyurcsányisták mit gondolnak a szólás és
véleményszabadságról. Akkor lovasrohammal, kardlappal,
szemkilövéssel, könnygázzal és rendőri terrorral fojtották belénk a
szót" - írták. Hozzátették: már tíz éve nem kormányoznak, de a
magyar fiatalok és családok többségének véleménye azóta is zavarja
őket, ezért minden eszközzel a Nemzeti Konzultáció megakadályozására
törekszenek, ha kell törvénysértő eszközökkel. Hangsúlyozták: az
egyesült baloldal a konzultációs ívek "összelopkodásával",
begyűjtésével és az azokon szereplő személyes adatok törvénytelen
kezelésével minden eszközt bevet, hogy minél kevesebb magyar ember
tudja elmondani a véleményét a bevándorlásról, a járvány elleni
védekezésről, Magyarország gazdasági függetlenségéről, és a magyar
fiatalokat egy életre eladósító "második Soros-tervről". Nem az
embereket kell elhallgattatni, nem a választókat kell lecserélni és
nem az országot kell átszabni, ha nem abban a gyökértelen világban
akar élni, amit a balliberális ellenzék képvisel, hanem "a
hitványság politikájával" kell felhagyni - fogalmaztak. Kiemelték:
nemzetileg elkötelezett, a szabadság és a keresztény világ értékei
mellett küzdő, történelmére büszke fiatalokra van szüksége Európának
és Magyarországnak is. "Ezek a fiatalok Mi vagyunk és erre hívunk
mindenkit" - áll a Fidelitas Országos Választmánya által elfogadott
politikai nyilatkozatban. A Fidelitas azt is közölte: az
országos választmány szombaton tisztújítást tartott, ahol
újraválasztották Fekete Dávid korábbi elnököt, az alelnökök pedig
Riebel Zsófia, Hojnyák Dávid, Ésik Árpád, Kupcsok Péter és Szilasi
Gábor lettek.