Folytatódnak a fejlesztések az Ipoly Erdő területén
Budapest, 2019. január 29., kedd (MTI) - Folytatódnak a fejlesztések az Ipoly Erdő Zrt. területén, ezzel tovább növelve a térség turisztikai vonzerejét - jelentette ki Zanati László, a fejlesztéseket végző erdőgazdaság igazgatója az M1 aktuális csatornán kedden.
Az erdészeti igazgató azt mondta, a 2019-es tervek szerint a
Királyrét fölött magasodó Várhegyen, Szokolya külterületén egy 15
méter magas kilátó épül, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik majd a
Dunakanyarra és a Magas-Börzsönyre.
Elmondta: Királyréttől nem messze, Verőcén egy játszótér is
megvalósul, emellett a környéken több parkolót is létesítenek, így
az erdőbe látogatók innen kezdhetik túráikat. A fejlesztések során
egy határokon átívelő projekt is elkezdődik, ennek részeként erdei
iskolát és oktatóközpontokat építenek majd Szlovákiában és a nagyon
szép, de adottságaihoz képest elfeledett Karancs-Medves vidékén -
fűzte hozzá Zanati László.